Veszélyes kék erek

Kis kék csíkokkal, lábdagadással kezdődik, de kezelés nélkül lábszárfekélyhez is vezethet a visszeresség. Olvassa el, milyen tünetek esetén forduljon orvoshoz!

Ha a vénák megbetegszenek, akkor a visszerek nem látják el a feladatukat, tehát nem viszik vissza a keringésbe az ütőerek által a szövetekbe szállított folyadékot, vizet, tápanyagokat, ásványi anyagokat. A salakanyagok tehát a szövetekben maradnak. Ez panaszokat okoz: lábfájást, nehéz-láb érzést, dagadást. És bár ezek még csak kellemetlenek, nagyon fontos, hogy már ekkor orvoshoz forduljon az illető.

Súlyos szövődményeket okoz

A lábon is látszik már a betegség: kis kék erek tűnnek át a bőrön, kitágulnak, jellegzetes seprűvénák alakulnak ki a comb, térdhajlat, boka környékén. A legtöbben ezt elsősorban esztétikai zavarként élik meg, pedig az apró panaszok elhanyagolása súlyos szövődményekhez vezethet : visszérgyulladás, illetve bőrgyulladás, abból pedig lábszárfekély alakulhat ki.

visszer

A comb, térdhajlat és a boka környékén alakulhatnak ki a jellegzetes seprűvénák. Fotó: 123rf

Fontos az időben megkezdett kezelés

Ha egyszer már megbetegedtek a vénák, akkor megfelelő terápiával a betegséget karban lehet tartani. Minél később kezdik a kezelést, nemcsak annál kisebb a gyógyulás vagy legalábbis életminőség-javulás esélye, de annál drágább is a terápia. Nem csak a biztosítónak, hanem a betegnek is.

Műtétre is szükség lehet<br />

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Súlyos esetben visszérműtétre is szükség lehet: ilyenkor a kitágult ereket a sebész kiveszi.

A leggyakrabban, illetve ideális esetben korai stádiumban a vénák működését segítik kompressziós pólyával, rugalmas harisnyával, gyógytornával, gyógymasszázzsal, a testsúly csökkentésével, mozgással, a kockázati tényezők csökkentésével, gyógyszerek és krémek használatával.Ezek a kezelési lehetőségek kiegészítik egymást, de egyik terápia sem elegendő önmagában.

Gyógyszeres kezelés

A gyógyszerek javítják a vénák állapotát , erősítik az erek falait. A szájon át szedhető készítmények az úgynevezett venotonikumok, melyek kaphatóak recept nélkül is és receptre is, attól függően, hogy az orvos mit javasol. Feladatuk, hogy megakadályozzák, hogy a vénák falán keresztül a pangás miatt a folyadék a szövetekbe jusson.

[TOP-CIKKEK-AJANLO]

A helyileg használható gélek gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásúak, van olyan gél, amelyik heparint is tartalmaz: ez az anyag megakadályozza, hogy a megcsavarodott, nehezen átjárható vénákban vérrögök képződjenek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Átmenetileg nagy területen kiderül az ég, de nyugaton-délnyugaton, valamint az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében is réteges felhőzet képződhet az éjszaka során. Csapadék általában nem lesz, de hajnalban délnyugaton gyenge eső, szitálás nem kizárt. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a derült északkeleti tájakon gyengén fagyhat, míg a felhős délnyugati részeken több fokkal enyhébb lehet a hajnal. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra