Meglepő módszerek az immunerősítésre

A náthaszezon beköszöntével egyre fontosabb, hogy eleget mozogjunk és aludjunk, egészségesen táplálkozzunk, mivel csak így működhet megfelelően az immunrendszerünk. Ezeken kívül is vannak azonban még dolgok, amelyeket megtehetünk.

Túrázzunk!

Japán kutatók szerint az erdei séták, túrák mérhetően képesek növelni azoknak a sejteknek a számát a szervezetben, amelyek elpusztítják a baktériumokat, vírusokat és egyéb behatolókat. A természetjárás ráadásul természetes stresszoldó is, ami szintén jól hat az immunrendszerre. Próbáljunk tehát minél több időt a természetben tölteni, ugyanakkor jó, ha tudjuk, hogy már havi kétszer pár órás erdei sétának is kimutathatóan pozitív hatása van.

Amerikai kutatók szerint a csoportos dobolás is erősítheti az immunrendszert
Amerikai kutatók szerint a csoportos dobolás is erősítheti az immunrendszert

Doboljunk!

Egy kaliforniai kutatás csoportban dobolókat vizsgált, és megállapították, hogy magasabb testükben az immunrendszert erősítő anyagok szintje, mint azok esetében, akik egyszerűen csak hallgatták a dobolásukat. Éppen ezért ha van a közelünkben csoportos dobóra, és érdekel minket az ilyesmi, akkor már csak ezért is megérheti csatlakozni.

Szeretkezzünk!

Az egészségügyi szex valóban létező dolog. A rendszeresen szeretkezőknek 30 százalékkal magasabb a vérében az immunglobulin A (IgA) szintje. A nevetés szintén jó hatással van az immunrendszerre, mivel növeli a T-sejtek számát, így tehát nézzünk vicces filmeket, olvassunk vidám könyveket, amikor csak tehetjük!

A rendszeres szex a korai halálozás kockázatát is jelentősen csökkenti. Részletek itt.

Igyunk kefirt!

A kefirben ötször annyi a probiotikus hatású baktérium, mint például a natúr joghurtban, ezért náthaszezonban érdemes lehet bizonyos időközönként kúraszerűen, napi szinten fogyasztani. Jöhet a kombucha, a tempeh és a savanyú káposzta is - ősszel és télen minél nagyobb mennyiségben. Ha nem szeretjük, és inkább maradnánk a joghurtnál, azzal sincs baj, mert a benne található jód a pajzsmirigy egészségének tesz nagyon jót - ilyen szempontból a tojás is igen hasznos étel.

Forrás: rodalewellness.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra