Műtérddel járkáló fiatalok

Kortól függetlenül, egyre több emberre igaz, hogy ízületi porckopás miatt térdprotézis beültetése jelenti számára az egyetlen megoldást. Míg korábban ez kizárólag az idős korra volt jellemző, ma már a középkorúakat is érinti ez a probléma.

A szakember azonban azt mondja, bizonyos fejlesztéseknek köszönhetően ma már olyan anyagból is készítenek térdprotézist, amely jóvoltából sokkal élhetőbb életet lehet élni és a protézis kopásállósága is jobb.

Öt kiló túlsúly? Mozgáskorlátozott lehet! Olvassa el Az artrózis - ízületi porckopás - tünetei, okai, kezelése írásunkat! Az idős korral együtt járó betegség az ízületi porcfelszín kopás , amelyet klinikai panaszok kísérnek, ezeket pedig, bizonyos szint után, csak térdprotézis beültetésével lehet elmulasztani. Dr. Knoll Zsolt Ph. D., az Emineo Egészségügyi és Baleseti Központ térdsebésze azonban azt mondja, nem mindegy, milyen protézist, milyen körülmények között ültet be egy szakorvos.

A régi protézisek 0-110 fokos hajlítást engedtek meg a páciensnek, szerencsére azonban a jelentős fejlesztéseknek köszönhetően ma már a térdhez jobban illő, mozgékonyabb protézis összetevőket tudnak előállítani. Ezeknek a felszín kialakítása, geometriája, nagyobb, 0-135 fokos mozgástartománya is élhetőbb, zökkenőmentesebb életet jelenthet a betegnek – jelentette ki Dr. Knoll Zsolt.

Egy hétköznapi, egyszerűbb példán keresztül ez annyit tesz, hogy a beteg nemcsak leülni, hanem guggolni is tud a műtét után. Az ortopéd traumatológus hozzátette, a beteg rehabilitációja gyorsabb, ízületi mozgása hamarabb helyreáll, ezért izomzata – a megfelelő rehabilitációs kezelés elvégzése mellett -, rövidebb idő alatt fejlődik. A szakorvos kiemelte, ma már egyre több fiatal, középkorú - 50 feletti - betegnél is ez az egyetlen lehetőség, hogy térdfájdalmak nélkül élje mindennapjait.

Egyre több emberre igaz, hogy ízületi porckopás miatt térdprotézis beültetésre szorul

Nagyon fontos azt is kiemelni, hogy a mozgástartomány mellett nem mindegy, mekkora a térdprotézis kopásállósága – mondta Dr. Knoll Zsolt. – Az operáció során a két nagy fémanyag között - amelyet a combcsontra és a lábszárcsontra ültetünk -, egy olyan műanyag tálcát teszünk be, amelynek feladata a combcsont felszínén elhelyezkedő fém felület elcsúszása. Kutatások bizonyítják, hogy a protézis lazulásának egyik fő oka, hogy ez a műanyag nem elég kopásálló. Az új fejlesztéseknek köszönhetőn szinte porcelán keménységű, de műanyagra jellemző rugalmasságú anyagot sikerült készíteni. Ennek következtében egy ideális beteg esetében – aki nem túlsúlyos -, jól sikerült műtét és rehabilitációt követően a protézis kilazulása 15-20 évre tolódhat ki.

Ezekkel az új fejlesztésű implantátumokkal is nagy veszélyt rejt a kontaktsportok űzése, de olyan rotációs sportok, mint például a tenisz, a tollaslabda, az óvatos síelés, sífutás, örömmel végezhetőek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra