Horkolás miatt is kialakulhat hörghurut

Krónikus bronchitisz esetén érdemes alvásvizsgálatot végeztetni - erre hívják fel a figyelmet dél-koreai kutatók. Vizsgálatuk szerint ugyanis a rendszeres horkolás és a tartós hörghurut gyakran együtt jelentkezik, és kialakulhat alvás közbeni légzéskimaradás is.

Mi az a krónikus bronchitis?

Az Archives of Internal Medicine folyóirat korábbi számában megjelent kutatásban közel 5 ezer, 40 és 69 év közötti koreai férfi és nő egészségi állapotát dokumentálták, négy éven keresztül. A vizsgálat kezdetén egyik résztvevőnél sem jelentkeztek a krónikus bronchitis tünetei.

A négy éven át tartó vizsgálatban a betegség kialakulását 314 betegnél igazolták, majd azt is elemezték, hogy ez milyen életmódbeli, vagy egyéb tényezőkkel hozható összefüggésbe. Ezek alapján úgy találták, hogy a kort, dohányzást , egyéb demográfiai és rizikófaktorokat is figyelembe véve egyértelműen a horkolás az a tényező, ami a betegség kialakulásával összefüggésbe hozható, sőt a kockázat a horkolás súlyosságával, gyakoriságával egyenes arányban nőtt.

Hogyan kezeljük a hörghurutot? A bronchitis a hörgők gyulladásos megbetegedését jelenti, mely lehet akut és krónikus egyaránt. A megfelelő kezelést is az alapján kell megválasztani, hogy milyen tüneteink vannak, és azok mióta állnak fenn. Kattintson! A krónikus bronchitis kialakulásának veszélye 25 százalékkal volt magasabb azok között a résztvevők között, akik 5 alkalommal, vagy kevesebbszer horkoltak hetente, mint a nem horkolók körében. A hetente 6, vagy 7 alkalommal horkolóknál e kockázat is lényegesen megnőtt, esetükben már 68 százalékra emelkedett a krónikus bronchitisz kialakulásának veszélye. A horkolás jelenléte a nemdohányzók körében 39 százalékra, dohányosoknál viszont már 86 százalékra emelte a betegség rizikóját.

A bronchitisnek két típusa létezik

Akut, vagy krónikus. Az akut hörghurut általában légúti fertőzések kapcsán jelentkezik, viszonylag rövid időn belül magától is, vagy kezeléssel gyógyul. A krónikus bronchitis ezzel szemben tartós panaszokat okoz, a tünetek legalább 2 éven át, 3 hónapig fennállnak és évről-évre kiújulnak. Dr. Potecz Györgyi, a Tüdőközpont főorvosa elmondta, hogy a betegséget a légutakban, vagy a hörgőkben kialakult gyulladás okozza, melyet a különböző vegyi anyagok, levegőben található szennyeződések tartós belélegzése - például dohányfüst, vagy munkahelyi ártalom idéz elő. Emiatt a légutakban fokozott váladékképződés jön létre, ami a beteget gyakori köhögésre ingerli.

Horkolás és hörghurut együttes fennállása esetén érdemes alvásvizsgálatot végeztetni

Horkolás és hörghurut együttes fennállása esetén érdemes alvásvizsgálatot végeztetni. Fotó: Getty Images Az összefüggéssel kapcsolatban Potecz főorvosnő megjegyezte, hogy a krónikus bronchitis, a horkolás és az alvási apnoe valóban gyakran társul, de ez a kapcsolat jóval komplexebb, minthogy mindent a horkolásra vezessünk vissza. "Valószínűbb, hogy inkább a krónikus hörghurut és annak gyulladásos és megváltozott légúti áramlási körülményei, a kísérő elhízás, felsőlégúti izomtónus csökkenés és még számos egyéb tényező - például reflux, krónikus nátha - vesznek részt a horkolás és alvási apnoe kialakulásában."

A krónikus hörghurutos, horkoló betegeknél tehát ajánlatos alvásvizsgálatot végezni, mert esetükben magas az alvás közbeni légzéskimaradás kockázata: nagy valószínűséggel apnoéjuk is van, vagy lesz. "Mindez azért nagyon fontos, mert a horkolásról tudjuk, hogy számos betegség kialakulásának rizikóját megemeli, és jelentősen növeli a közúti balesetek okozásának kockázatát.

Ezért veszélyes a horkolás

Aki horkol, vagy alvás közbeni légzéskimaradással küzd, az nappal is kimerültebb, rosszabbul teljesít, emellett esetében megnő a szív-és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség kockázata is. Korábbi kutatások azt is kimutatták, hogy az alvási apnoe elhanyagolása az egyéb, krónikus betegségeket is súlyosbíthatja. Megfigyelték, hogy a légzéskimaradások kezelésével az asztmás betegek panaszai is javultak, az asztmás rohamok száma jelentősen csökkent."

Dr. Potecz Györgyi elmondta, hogy akár horkolás, akár krónikus hörghurut a panasz, mindenképp javasolt orvoshoz fordulni, hogy a komolyabb szövődményeket megelőzzük. A krónikus bronchitisz gyanúját veti fel az intenzív, elhúzódó, hurutos köhögés mellett elsősorban terhelésre jelentkező nehézlégzés. A tünetek évente ismétlődnek, legalább 3 hónapon át, de sokszor folyamatosan fennállnak, több alkalommal is fellángolhatnak, jellemzően a téli időszakban rosszabbodnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra