Szívzűrök
Ritkán, de vannak olyan esetek, amikor minden közhely igazzá válik. Nem kell különösebb jóstehetség hozzá, hogy megállapítsuk, a magyarokra különösen érvényes a következő is: legtöbbünket a szívünk visz majd a sírba.
A szív- és érrendszeri betegségek Magyarországon vezető haláloknak számítanak, megelőzik a rettegett daganatos betegségeket is. Érdekes, de tény, hogy míg a rákot a legtöbben valóban halálos betegségnek tekintik, pedig az esetek igen nagy részében jó eséllyel gyógyítható, addig az életet legalább annyira veszélyeztető érrendszeri betegségekkel jóval kevesebbet törődnek, sokan az első fenyegető jeleket hajlamosak semmibe venni, bagatellizálni. Sok rettenetesen korai halál elkerülhető lenne, ha a magas vérnyomásra, a megemelkedett vérzsír- és vércukorértékekre, az első szívritmuszavarokra is úgy tekintenénk, mint egy baljós foltot láttató CT vagy MRI felvételre.
Rohanás közben
S. István a tehetséges fiatal értelmiségiek életét élte: cikkeket és szakkönyveket írt, szerkesztőségekben dolgozott, kiadókkal tárgyalt, helyszíni eseményekre, fotózásokra rohant, egyszerre százfelé figyelt, megállás nélkül, de legalábbis hosszabb, alapos pihenést sosem engedve meg magának. A munkáján kívül a család töltötte ki az életét: imádta a feleségét és két gyermekét, őket igyekezett mindennel ellátni, biztos hátteret teremteni nekik.
A kamaszkori focizások elmaradtak, a gyalogtúrákat az autós hétvégi kirándulások váltották fel, a kerékpár helyett pedig a motor lett az első számú kedvenc. Az évek során a fiatalkori 80 kilójából lassan 110 lett. Nem ivott, legfeljebb egy-egy korsó sört gurított le családi körben vagy a barátai társaságában, de a dohányzásról sehogy sem tudott lemondani.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Évekkel korábban megállapították, hogy magas a vérnyomása, és gyógyszert is kellett szednie rá. Ezt felíratta magának, be is szedte, de az orvossal való találkozások elmaradtak, mondván, az otthoni mérőjével is tudja ellenőrizni a vérnyomását, nincs ideje a rendelő várószobájában tölteni félnapokat.
Nagyfeszültségben
István egyike volt a gazdasági válság legelső érintettjeinek: a leépítések idején munkahelyén felmondtak neki, legfontosabb munkáját, fő jövedelmi forrását elvesztette. Volt munkaadói úgy gondolhatták: egy ilyen tehetséges embernek, több szakterület szakavatott ismerőjének, jó tollú írónak igazán nem lesz nehéz új megélhetést találnia. Az ajánlatok azonban csak nem érkeztek meg hozzá, így egyre nőtt a feszültség benne és körülötte, hogyan lesz képes eltartani a két iskolás gyerekét, és főállású anyaként otthon maradt édesanyjukat. Márpedig a nagyfeszültség nemcsak az elektromos vezetékek érintésekor lehet halálos… az a sokat emlegetett, de mégsem eléggé komolyan vett stressz nála is közvetlen életveszélyt okozott, anélkül, hogy ez tudatosult volna benne. A megemelkedett vérnyomás sokszoros munkára késztette a szívét, az ereiben őrült sebességgel keringett a vér, hatalmas nyomást gyakorolva az évek során rugalmatlanabbá vált érfalakra.
Esélye sem volt az életben maradásra
Egy napon István az átlagosnál is rosszabb közérzettel ébredt, és a nap folyamán egyre rosszabbul érezte magát. Hátában, mellkasában fájdalmat érzett, megmérte a vérnyomását, az kiugró értéket, 170-et mutatott. Bevette a szokásos gyógyszerét, de orvoshoz nem akart menni, végezte a szokásos dolgait, megfőzte egyik kedvenc ételét is, beszélgetve együtt ebédelt a barátaival. Rosszullétét látva a felesége és barátja addig sürgették, hogy menjen el ügyeletre, míg végül délután engedett a rábeszélésnek. A háziorvos EKG-t csinált neki, de az nem mutatott ki szívinfarktusra utaló jeleket. A biztonság kedvéért azért mégis továbbment, az egyik kórház ismerős orvosát is felkereste. E kivizsgálás közben, a kórházban halt meg aznap este néhány perc alatt. A szakvélemény szerint nem volt esélye az életben maradásra. A diagnózis ugyanis: aortarepedés. S. István 46 évet élt.
Orvosi szemmel
Tízből kilenc esetben az aortarepedés halálos, a beteg életét csak a gyors diagnózis és az azonnali műtét mentheti meg - mondta egy hasonló esetről szólva dr. Entz László (SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinika). István hozzátartozói is ugyanezt a választ kapták, amikor a túlélés esélyéről érdeklődtek: a beteg olyan állapotban volt, hogy legfeljebb akkor sikerülhetett volna megmenteni, ha maga az aortarepedés történetesen már a műtőasztalon fekve következett volna be.
Az aortarepedést leggyakrabban az érfal zsákszerű kiboltosulása, tágulata, aneurizmája előzi meg. Az artériás rendszer aneurizmáinak 80 százaléka az aortán fordul elő, többnyire a hasi szakaszon, de mintegy tizedrésze a mellkas területén - mutatta be a betegségcsoportot dr. Nemes Attila (SOTE Ér- és Szívsebészeti Klinika) a Vascularis Medicina hasábjain. Az artériák meszesedése mellett, Marfan-szindróma (öröklött kötőszöveti rendellenesség), érfal-berepedés és aortabillentyű-betegség hozhatja létre. A legveszélyesebb az ún. disszekáló aneurizma, amely úgy jön létre, hogy az aortafal belső rétege, az intima reped meg, és a vér a repedésen keresztül az aortafal rétegeit szétválasztva áramlik. A beteg elvérzik ezen a járulékos csatornán keresztül annak ellenére, hogy az érfal külső rétege ép marad. Az esetek 80 százalékában az aneurizma magas vérnyomással társul. Általában tünetet nem okoz, röntgenfelvétel, CT tájékoztathat róla. Nagy kiterjedés esetén mellkasi fájdalom jelentkezhet.
Az aneurizma ruptura, vagyis repedés, illetve trombózis révén hoz létre esetenként halálos szövődményt. Az aneurizma csak műtéttel gyógyítható, amelyet gyakran aorta billentyűcserével és coronaria-bypass-szal együtt végeznek. Műtét nélkül a ruptura, a repedés valószínűsége 75 százalék. Bekövetkezett ruptura állapotban operált betegek halálozási aránya sokszorosa a választott időben, tünetmentesen operáltakénak - olvashatjuk a riasztó tényeket.
Legjobban: