Mire figyeljünk a mellek vizsgálata során?

A mellrák felismerése nem egyszerű, hiszen kezdeti stádiumában tünetmentes. Azonban fontos, hogy időben észrevegyük a problémát, hiszen a korai diagnózis életet menthet. Ebben segít a rendszeres szűrés, valamint az önvizsgálat is.

A mellek ellenőrzése havonta ajánlott, és ezt az önvizsgálatot minden 20 év feletti nőnek érdemes elvégezni. Habár az önellenőrzés nagyon fontos, mégsem helyettesíti a mammográfiás vizsgálatot , hiszen a szakavatatlan kéz nem mindig ismeri fel az emlő elváltozásait.

Az emlők mérete

Sokat elárul az egészségükről, ha változik a mellek mérete. A legtöbb nőnek alapvetően nem szimmetrikusak a mellei, azonban a hirtelen változás így is szembeötlő lehet. Elsőként érdemes azt megállapítani, hogy az előző önvizsgálathoz képest változott-e a méretük, ezt pedig leengedett és feltartott keze mellett is el kell végezni.

A mellbimbók és a bőr változása

Sokat elárul az is, hogy változott-e a mellbimbók mérete, illetve a mell bőre. Ha az emlő bőre kipirosodik, megváltozik, érdemes orvoshoz fordulni. Emellett árulkodó jel lehet, ha a mellbimbó befelé húzódik, ilyenkor is érdemes felkeresni a nőgyógyászt.

A mellek tapintása

A melleket az ellentétes kézzel tapintsuk át, kívülről befelé haladva, körkörös mozdulatokkal haladva. Ilyenkor gyakran tapinthatóak csomók a mellben , ám ezek nem törvényszerűen a mellrák következményei. Jelenlétük gyakran teljesen megszokott, azonban ha a szokásosnál többet észlelünk, érdemes szakorvossal is megnézetni.

Havonta végezzük el a mell önvizsgálatát!
Havonta végezzük el a mell önvizsgálatát!

A mellek váladékozása

A mellbimbók váladékozása sosem jelent jót, terhesség alatt természetesen más a helyzet. Érdemes a váladékot jobban szemügyre venni, ennek színét, állagát, ürülését az orvosnak tolmácsolni.

Az emlőrák jelei : ismerje fel időben!

A hónaljak ellenőrzése

A hónaljak ellenőrzése is fontos, hiszen előrehaladott állapotban itt is megjelenhetnek csomók.

Az emlőfájdalom nem jellemző jelenség, de előfordulhat, így ennek jelenlétéről is érdemes tájékoztatni az orvost. Amint bármilyen gyanú felmerül bennünk, ne halogassuk a szakember felkeresését! Emellett a rendszeres havi vizsgálat is elengedhetetlen, így ne felejtsük el önmagunk ellenőrzését!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra