Megvan, ezt jelzi a sarokfájdalom

A sarok körül jelentkező fájdalmak egyik okozója, az Achilles-ín gyulladása. Kialakulásában a túlerőltetés mellett, a láb deformitásai is szerepet játszanak. Ha főleg a reggeli órákban, gyakran érzünk fájdalmat a sarokcsont felett, érdemes szakemberhez fordulni, mert az elhanyagolt betegség sokszor már csak műtéttel kezelhető.

A gyulladás oka főként a túlerőltetés

Az Achilles-ín rögzíti a lábszár izmait a sarokcsonthoz. Előre-hátra mozgatja a lábfejet, így jelentős szerepe van a járásban, futásban, ugrásban - magyarázza Dr. Páll Zoltán, traumatológus-sportorvos.

Testünk leghosszabb ina, amely bár igen vastag és erős, ennek ellenére meglehetősen gyakoriak a sérülései, gyulladásai, melyek erős fájdalommal járnak. A gyulladás valójában, egy krónikus (hosszantartó) irritáció miatt kialakult szövetkárosodás, amelynek a tünetei általában lassan, fokozatosan alakulnak ki, rendszerint állandó túlerőltetés következtében. Főleg azokat a fiatal- és középkorú férfiakat érinti, akik intenzív lábmunkát végeznek például sportolás, vagy túrázás, illetve egyéb fizikai aktivitás közben.

A túlzott igénybevétel mellett, olyan biomechanikai tényezők is provokálhatják a probléma megjelenését, mint például a lábfej fokozott befordulása miatti helytelen járás, a lúdtalp , a magas lábboltozat, a merev Achilles- és térdinak és a sarok torzulásai. Fokozza a sérülésveszélyt a túlsúly és a magas sarkú cipők viselése is, melyek a megváltoztatják a láb ortopédiai- és statikai viszonyait.

A legjellemzőbb tünetek

Ha az ín megsérül, hegszövet alakul ki rajta, mely minden egyes lépésnél megsérti az őt körülvevő védőhüvelyt, ezért jelentkezik a fájdalom , amely pihentetésre szűnik, erőltetésre fokozódik. Rendszerint reggeli ébredés után a legmarkánsabbak a tünetek, illetve akkor, amikor a beteg ülés vagy fekvés után feláll, és járni kezd. Ilyenkor jellemző a lábszár merevsége, illetve az ín érzékenysége, a sarokcsont felett. Ha az ín mentén duzzanat, pirosság, érzékelhető és megvastagodás, ödéma, vagy vádli fájdalom jelentkezik, feltétlenül szakorvoshoz kell fordulni.

A magas sarkú cipő is fokozza a sérülésveszélyt

A magas sarkú cipő is fokozza a sérülésveszélyt

Hogyan diagnosztizálják a problémát?

A fizikális vizsgálat részeként a szakorvos nyomással ellenőrzi az ín épségét, nyomásérzékenységét, kitapintja a duzzanatot, és megállapítja fájdalom pontos helyét. Feltérképezi az alsó végtag mozgásterjedelmét, rugalmasságát és reflexeit. Indokolt esetben, képalkotó (rtg, ultrahang, MRI) vizsgálatokat rendel el, hogy meggyőződjön a környező csontok állapotáról, az ízületek helyzetéről, a lágyrészek, inak szerkezetéről, valamint kizárja a hasonló tünetekkel járó egyéb betegségeket.

Ne várja meg, mikor már csak a műtét segít!

Nem érdemes halogatni a szakszerű orvosi ellátást, ugyanis a gyulladás következtében meggyengült ínszalag könnyen elszakadhat , ilyenkor pedig már csak a műtéti rekonstrukció segít. Erre a problémára, a vény nélkül kapható fájdalom és gyulladáscsökkentők csak ideig-óráig hatnak, hiszen csak a tüneteket nyomják el, de nem adnak olyan végleges megoldást, mint az aktív fájdalomcsillapítás terápia. Ez egy speciális hatóanyagokból álló célzott, szteroid-mentes injekciós kezelés, amely gyors és hatékony megoldást nyújt a regeneráció elősegítésében, a fájdalom és a gyulladás csökkentésében, ezáltal a mozgáskorlátozottság megszüntetésében.

A sarokfájdalommal gyakran együtt jár a láb fájdalma is. Mi okozhatja ezt a panaszt?

A pontos hatóanyag kombinációt, a mennyiséget és a terápia hosszát, személyre szabottan határozzuk meg. A kezelést, az érintett terület körül helyileg, a fájdalom forrásánál végezzük, intenzíven, egyben hosszú távon támogatva a felépülést. A fájdalom és gyulladás csökkentése után kezdjük el fokozatos terheléssel a funkcionális gyógytornát, szakképzett gyógytornász segítségével - mondja a szakértő.

Komplex kezelés és megelőzés

Dr. Páll Zoltán arra is felhívja a figyelmet, hogy az aktív fájdalomcsillapítás mellett fontos még a tünet együttest kiváltó biomechanikai okok azonosítása, kezelése, megszüntetése. Terhelésnél oda kell figyelni a rendszeres nyújtásra, az alapos bemelegítésre, valamint a megfelelő lábbeli kiválasztására.

Forrás: Fájdalomközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra