Ezt teszi velünk életünk első influenzája

Megváltoztatja szervezetünket az első influenza. A Harvard kutatóinak vizsgálati eredményei szerint, amikor először fertőződünk meg influenzával, a vírus olyan kulcsfontosságú antitestek termelődését segíti elő, amely kialakítja szervezetünk immunválaszait különböző szezonális vírustörzsek iránt.

A Cell Reports folyóiratban korábban megjelent tanulmányban a Harvard kutatói betekintést nyújtanak abba, hogy az első fertőződés miként változtatja meg az immunrendszert és hogy mit lehetne azért, hogy hatásosabb gyógyszereket tudjunk kifejleszteni.

influenza vírus antitest nátha immunrendszer influenzavírus, Ezt teszi velünk életünk első influenzája, láz, nátha
Mit tesz velünk életünk első influenzája?

A Stephen Harrison vezette kutatócsoport azt vizsgálta, hogy miként fejlődnek szervezetünkben az antitestek, ha adott időközönként eltérő influenzatörzsek támadnak meg. A kutatók egy kísérleti alanyra fókuszáltak, aki azt állította: első influenza elleni oltását 18 évesen kapta - ennek tükrében vizsgálták azt, hogy, mit tesznek az antitestek az influenzavírus úgynevezett hemagglutinin nevű részével, ez felelős ugyanis az egészséges sejtek megfertőzéséért.

10+1 tipp, hogy megelőzzük az influenzát A népesség körülbelül tíz százaléka fertőződik meg az influenzavírussal évente, az vírushoz köthető szövődmények pedig akár kórházi kezelést is igényelhetnek. Influenzamegelőzésre fel! Kattintson! Harrison elmondása szerint a vírusok rosszul reagálnak a hemagglutinint érintő változásokra. Ez jó nekünk, mert ez a fertőzés kulcspontja, az antitestek pedig ezen terület közepét támadják, nem csak a szélét, ahol tud mutálódni. Ez azt jelenti, hogy az antitestek ha nem is az összes, de igen sok fajta influenzavírustól védhetnek.

Miután a csoport végigelemezte azon vírustörzseket, amelyek az említett vizsgálati alany szervezetét megtámadták, arra a következtetésre jutott, hogy azon vírusok voltak felelősek a szervezet eredeti immunválaszának kialakításáért, amelyek az illető születése környékén voltak aktívak. Azaz amikor gyermekként először kapta el az influenzát , kialakultak benne a hemagglutinint blokkoló antitestek, ezek termelődése pedig más, szezonális influenzatörzsek megjelenésekor is aktiválódik. Mindez azért hasznos, mert rámutat arra, hogy egy bizonyos vírus milyen mélyreható szinten képes befolyásolni immunrendszerünk működését egész életünkben. A kutatók arra is rájöttek, hogy a 18 éves korban kapott vakcina erősíti a hemagglutinin elleni antitestek termelődését is - a kutatók most azt vizsgálják, hogy az évi vakcinák milyen szinten változtatják meg az antitestek működését.

Forrás: Science Daily

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!