Nátha: hiába drámáznak a férfiak, a nőknek rosszabb

Bár a közhiedelem szerint férfiaknál a megfázás majdhogynem halálos kínokkal jár, a kutatók most azt állítják, a nők esetében ötödével tovább tart, és súlyosabb tünetek társulnak hozzá.

Létezik olyan, hogy férfinátha?

A megfázás során a hölgyeket elsősorban az orrfolyás zavarja, míg az urakat a torokfájás. Előbbiek többször hangoztatják a problémájukat, de negyedük csak azért, hogy együttérzést váltson ki.

Férfinátha, férfiak, nátha, megfázás
A férfiak nagyon tudnak szenvedni betegen

Mástól szenved a férfi, mástól a nő

Számos vicc szól arról, hogy miként viselkedik egy férfi, ha megfázásos vagy influenzás panaszokkal kell megküzdenie. Ehhez képest a gyengébb nemnél tagjai arról számolnak be, hogy náluk 20 százalékkal tovább tartanak a panaszok, és 21 százalékuknak ágyban kell maradniuk az első napon - míg az uraknál ez az arány csak 16 százalék.

A férfiak 13 százaléka úgy nyilatkozott, hogy "szerető ápolásra" van szüksége, hogy minél hamarabb átlendüljön a mélyponton, 14 százalékuk pedig annak örül a legjobban, ha ilyenkor megnevetteti valaki.

A brit Beechams gyógyszercég által finanszírozott kutatás szerint a nők kétszer akkora eséllyel használják kifogásként a megfázásukat, ha valamit nem szeretnének megtenni. Minden ötödik nő találkozók alóli kibúvónak szokta alkalmazni a náthát, minden hatodik a háztartási teendőktől menekül el vele, 6 százalék pedig a partnerének valamilyen kérését hárítja vele.

Egyik nem tagjai sem viselik könnyen a megfázással járó energiaszint-csökkenést: a résztvevők harmada kifejezetten utálja azt, ráadásul minden harmadik nő és minden ötödik férfi "ködösnek" érzi a tudatát, tehát nem tud koncentrálni - ami a legkellemetlenebb tüneteket egyike számukra.

Az anyák kétszer akkora eséllyel töltöttek évente legalább négy napot megfázás miatti betegszabadságon , mint a gyermektelen nők. A férfiak 9, a nők pedig 5 százaléka állította, hogy sosem fázik meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra