Élet a szklerózis multiplexszel

A szklerózis multiplex (SM) bárkinél kialakulhat, ám jellemzően a 20 és 40 év között jelenik meg és inkább a nőknél tapasztalható. A munkában is ki lehet mellette teljesedni?

Jelenleg hazánkban 6-8 ezer SM-beteget regisztráltak. A tünetek változatosak, és a modern terápiás kezeléseknek köszönhetően a betegek legtöbbször képesek korábbi életvitelüket fenntartani, és kisebb-nagyobb segítséggel munkahelyükön is teljesíteni. A segítség pedig megérkezhet.

A Biogen Idec, a két legnagyobb SM betegszervezettel közösen olyan programot dolgoztak ki, amelyben a munkáltatók számára fogalmaznak meg egyszerű, de nagy jelentőségű tanácsokat. Mit és hogyan lehet átalakítani ahhoz, hogy az SM-el élők is a lehető leghosszabb ideig dolgozhassanak, és mitől is válik igazán SM baráttá egy munkahely?

"A munkaadók szempontjából olyan egyszerűen megvalósítható dolgokról van szó, mint az otthonról való munkavégzés és a rugalmas munkaidő engedélyezése, a megfelelően erős fény és megvilágítás, valamint képernyőnagyító biztosítása, vagy a légkondicionálóval való hőmérséklet-szabályozás" - mondta a program kezdeményezője, Tarcsa Mónika, a Biogen Idec Magyarország vezetője.

"Az SM-mel élők számára kulcsfontosságú, hogy ne zárkózzanak el a társadalomtól , és korábbi aktív életüket fenn tudják tartani. Ennek pedig elengedhetetlen feltétele a munkahely megtartása, és hogy aktív tagjai maradjanak korábbi közösségeiknek" - hívta fel a figyelmet Vincz-Marton Nikoletta, a Magyar SM Társaság elnöke.

"Arra szeretnénk kérni a magyarországi munkáltatókat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, és váljanak 'SM barát munkahellyé'. Ezzel közvetve hozzájárulhatnak az SM betegek életminőségének javításához" - tette hozzá Kovácsné Tóth Ágnes, a Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesületének elnöke.

Sok az SM-mel kapcsolatos tévhit

A kezdeményezés további célja, hogy eloszlassa az SM-mel kapcsolatos tévhiteket. Az SM ugyan gyógyíthatatlan , de a tévhittel ellentétben nem mentális betegségről van szó, és nem is fertőző. Az SM betegek tökéletesen alkalmasak tehát arra, hogy irodai, szellemi vagy könnyű fizikai munkát végezve, és kis odafigyeléssel a betegség mellett dolgozzanak. Az "SM barát munkahely" elnevezésű dokumentum letölthető a cég honlapjáról.

Szklerózis multiplexről

Az SM a fiatal felnőttek körében az egyik leggyakrabban előforduló neurológiai rendellenesség, hazánkban 6000-8 000 beteget tartanak számon. Bár a tünetei változatosak lehetnek, az SMBOE honlapján lévő tájékoztatás szerint az SM betegek fáradékonyságot, homályos látást, zsibbadást, hőre való érzékenységet, egyensúlyvesztést, járási nehézségeket és bénulást tapasztalhatnak. A tünetek súlyosbodásáig sokszor évtizedek is eltelnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra