Most kideríthetjük, autisták vagyunk-e

Megállás nélkül járkálunk fel-alá vagy matatunk az asztalunkon lévő tárgyak körül? Brit és ausztrál szakértők új kutatása szerint mindez azt is jelezheti, hogy autisták vagyunk.

Megállás nélkül járkálunk fel-alá vagy matatunk az asztalunkon lévő tárgyak körül? Brit és ausztrál szakértők új kutatása szerint mindez azt is jelezheti, hogy autisták vagyunk.

A Cardiff University és a La Trobe University kutatói egy olyan teszttel rukkoltak elő, amely képes mérni, hogy ismétlődő dolgokat milyen gyakorisággal és milyen intenzíven végzünkk, ebből pedig képes diagnosztizálni a felnőttkori autizmust is. Minderről többet a Journal of Autism and Developmental Disorders szaklapban megjelent tanulmányból tudhatunk meg.

Merre induljunk, ha az autizmus jeleit észleljük?

A kérdőív formájú tesztben olyan kérdések szerepelnek, mint: “Szokott tárgyakat sorokba vagy oszlopokba rendezni?”, “Szokott ismétlődően matatni tárgyakkal?” vagy “Feldühítik a tárgyakon az apró változások, mint például a ruhájára került piszokfolt vagy egy karcolás egy bútoron?”.

Ezután a kérdőív arra kéri a válaszadókat, hogy árulják el: mennyire értenek egyet az olyan megállapításokkal, mint “Inkább könyvtárba mennék, mint egy buliba”, “Gyakran felfigyelek olyan apró hangokra, amelyekre mások nem” vagy “Gyakran figyelek fel rendszámtáblákra vagy hasonló, tartalommal bíró karaktersorozatokra”.

Egy kérdőív segítségével kideríthetőek az autizmus jelei

Ezt követően azt kérdezi meg, hogy gyermekként milyen tárgyakkal és játékokkal játszottunk, kikkel és milyen (házi)állatokal, illetve felnőttként milyen kreatív dolgokat végzünk. Mindazok, akik gyakorta végeznek ismétlődő tevékenységeket, sokkal több pontot érnek el a teszten.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy míg a repetitív viselkedés az autizmus tünete, addig maga a teszt képtelen pontos autizmussal diagnosztizált betegek sokkal magasabb pontszámot értek el rajta.

A kutatást végző Prof. Sue Leekam, a Cardiff University szakértője elmondta: a repetitív viselkedésmintákat nemcsak az autistáknál észlelhetjük, hanem a kényszerbetegeknél (OCD), a Parkinson-kórosoknál, illetve a Tourette-szindrómásoknál is. Ezért a kifejlesztett kérdőívet diagnosztikai eszközként lehet csak alkalmazni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra