Egy érdekes fájdalomcsillapító: a kapszaicin

Szereti az igazi, jó erős csípős paprikát? És azt tudta, hogy nemcsak a levesbe vagy a pörköltbe finom, hanem az egészségünkre is vannak kedvező hatásai. A kapszaicinre azonban sokszorosan igaz: csak mértékkel alkalmazzuk!

Mi az a kapszaicin?

A paprikafélék a legnépszerűbb fűszernövények közé tartoznak az egész világon, köszönhetően többek között a csípős ízért felelős vegyületnek, a kapszaicinnek. A termés belső falán lévő bordák mirigyeiben termelődik, és onnan terjed szét a paprika többi részébe. A kapszaicin kristályos vagy viasszerű, színtelen, szagtalan, szobahőmérsékleten szilárd vegyület, de már 62-65 fokon forr. Vízzel nem elegyedik, de jól oldódik például éterben, lúgokban és alkoholban.

Csípős paprikával a krónikus betegségek ellen? A Cayenne-bors kedvező egészségügyi hatásairól már sokat olvashattunk, azonban ez a fűszer (illetve azok, melyek szintén kapszaicint tartalmaznak) bizonyos krónikus problémák, sőt egyes daganatos betegségek kialakulásának rizikóját is csökkenthetik. Itt írtunk róluk bővebben.

A kapszaicint csak mértékkel fogyasszuk!
A kapszaicint csak mértékkel fogyasszuk!

A kapszaicin a hőrézékelésért is felelős?

A kapszaicint többen is izolálták a XIX. században, elsőként Christian Friedrich Bucholz (neki még nem sikerült tiszta formájában elkülöníteni), "keresztapja" pedig John Clough Thresh volt, aki a Capsicum-félék után nevezte el a kapszaicint. Az egyik legismertebb felfedezés Hőgyes Endre nevéhez fűződik, aki megállapította, hogy - a nyálkahártyák és a bőr ingerlése mellett - fokozza a gyomorsav és a nyál kiválasztását is. A vanilloidok családjába tartozó kapszaicin egy olyan receptorhoz kapcsolódik, mely a hőrézékelésért felelős . A csípős paprikát éppen ezért érezhetjük égetőnek.

A paprika erősségét is szokták mérni, mégpedig a szubjektíven érzékelhető kapszaicintartalom alapján. Ez a Scoville-skála . A Scoville-féle egység (SHU), amely azt méri, hogy egy adott paprikaféle kivonatát hányszorosára kell hígítani ahhoz, hogy az alany már ne érezzen semmit. Az egyik véglet az édes paprika, illetve a pritamin - ezek csípősségi értéke a nullához közelít. A legerősebb, legcsípősebb paprikák közé a Habanero-félék tartoznak, melyeket akár 500 000-szeresükre is hígíthatnak, mégis csípni fognak.

A rekordtartó Naga Viper chilipaprika a Scoville-skálán 1 300 000 fölött jár - a tradicionális magyar erőspaprika-fajták néhány ezer SHU-t érnek csak el, míg a rendfenntartásban alkalmazott paprikaspray-knél 1 500 000-2 000 000 SHU-t mérnek. A tiszta kapszaicin Scoville-értéke pedig tizenhatmillió.

Ennek köszönhetően a kapszaicin erősen égő hatást okoz - nem csoda, hogy az orrba vagy szembe került csípős paprika igencsak kellemetlen érzés, és az erősebb chili feldolgozásához nemcsak gumikesztyű, de védőszemüveg is javasolt.

A kapszaicint minden csípőssége ellenére nagyon jól használhatjuk azonban a gyógyításban és az egészség megőrzésében. Bár elsőre irritálja a bőrt, ám huzamosabb használat esetén érzésteleníti a bekent felületet és így fájdalomcsillapító hatásai is vannak . A kapszaicin-tartalmú kenőcsök (természetesen megfelelő hígításban) jók a hátfájás, az ízületi gyulladás, a pszoriázis vagy a neuropátiás fájdalom kezelésére, sőt kapszaicines spray-t az orrba fecskendezve enyhíthetjük a migrénes fejfájás vagy az allergiás rhinitisz tüneteit. Hatása azért is lehet oly kiterjedt, mert felszívódása nyomán elősegíti a nyugtató hatású neuropeptidek (enkefalinok és endorfinok) kibocsátását.

A kapszaicin előnyös tulajdonságai között szokás emlegetni, hogy fokozza az anyagcserét, a nagyobb nyál- és gyomornedvtermelés pedig felgyorsítja az elfogyasztott ételek lebontását is. A kapszaicint gyakran keverik masszázskrémekbe vagy narancsbőr elleni készítményekbe is, hiszen melegítő és irritáló hatása révén vérbőséget okoz, fokozza a szövetek vérellátását és ennek köszönhetően a méregtelenítésben is szerepet játszhat.

Természetes gyógymódok izomfájdalmak ellen A többek között a chili csípősségét is adó kapszaicin csökkenti a fájdalomérzet jeleit a testben, így külsőleg alkalmazva hatékony lehet kisebb izomfájdalmak kezelésére, sőt, ízületifájdalomés arthritisz esetén is érdemes lehet vele próbálkozni. Edzés előtt, bemelegítésképpen is alkalmazhatunk kapszaicin tartalmú krémet, de akár sportolás után is bekenhetjük magunkat vele. Csak arra vigyázzunk, hogy utána semmiképpen se nyúljunk a szemünkbe: a legjobb, ha azonnal alaposan kezet mosunk, miután használtuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra