Amikor a nőiségünk sérül

Már a nyugati orvostudomány is tényként fogadja el, hogy minden testi tünetünk mögött meghúzódik valamilyen lelki ok, hiszen a test és szellem egységet alkotnak. Különösen igaz ez a női nemi szervekre, melyek a nőiség frusztrációira érzékenyen reagálnak.

Minden ezotérikus felhang nélkül elmondhatjuk a nőgyógyászoknak azt az általános tapasztalatát, hogy ha egy nő nőiségében, annak bármelyik aspektusának megélésében sérül, az a fizikai síkon, azaz a női nem szervek területén is megmutatkozik.

A visszatérő intim gyulladások, így a petefészek-gyulladás, illetve a hüvelygyulladás - mint a leggyakoribb intim gyulladások - számtalan nő életét keserítik meg. Természetesen a nőgyógyászati vizsgálat, és a megfelelő gyógyszeres kezelés a tünetek megjelenésekor már elkerülhetetlenek, de ezek mellett hozzájárulhat a gyorsabb gyógyuláshoz, ha megvizsgáljuk, milyen hatások érhették lelkünket és szellemünket az adott intim gyulladás megjelenése előtt. Általánosan mind a hüvelygyulladásánál, mind a petefészek-gyulladásnál azt kell megvizsgálnunk, hogy hogyan érezzük magunkat nőként a bőrünkben. Szeretünk nők lenni? Szépnek, kívánatosnak tartjuk magunkat? Szeretjük, és elfogadjuk a menstruációs ciklusunkat (vagy esetleg annak elmúlását) minden nehézségével együtt? Zsákruhákba rejtjük magunkat, vagy élünk a nőiesség kifejezésének eszközeivel?

Elhanyagoljuk magunkat?

A Chlamydiát és a gonorrhoeát például olyan baktériumok okozzák, amelyek a közösülés során kerülnek a hüvelybe, ahol a meleg, nedves környezetben szaporodni kezdenek, így gyulladást, fájdalmat és hüvelyi folyást okoznak. Megfelelő kezelés hiányában a hüvelyen keresztül terjedő bakteriális fertőzések más szerveket is megtámadhatnak, például a méhnyakon keresztül a méhre is átterjedhetnek, ezért akár méhgyulladás is lehet a következmény.

Nagyon fontos, hogy őszintén válaszoljunk magunkban ezekre a kérdésekre, hiszen ha már itt elakadásban a vagyunk, akkor hiába használunk akármilyen krémet, kúpot vagy gyógyszert, a gyulladás vissza fog térni. Menjünk el profi fotózásra, tanuljunk sminkelni, egy jó ízlésű barátnővel (vagy akár stylisttal) nézzük át ruhatárunkat, kérjünk őszinte tanácsot, mi áll jól nekünk, és mi nem. Ápoljuk és szeressük a testünket, mozogjunk sokat, rendezzük súlyproblémáinkat. Amint nőként jól érezzük magunkat a bőrünkben, már egy óriási lépést tettünk az egészség felé.

Petefészek-gyulladás

A súlyos, és mély nyomot hagyó, érzelmileg feldolgozatlan veszteség gyakori oka az ismétlődő petefészek-gyulladásnak. Mivel pedig a petefészkek őrzik és bocsájtják útjukra minden hónapban petesejteket, az itteni gyulladás gyakori oka az is, ha egy nő tudat alatt már nagyon szeretne gyermeket, de erre vagy nem ébredt még rá tudati szinten, vagy valamilyen külső körülmény (nincs társa, vagy aki van, nem akar még utódot) akadályozza ebben. Kicsit elvontabb magyarázatok szerint petefészek-gyulladás akkor alakulhat ki egy nőben, ha unja már, hogy mindig neki kell engednie egy párkapcsolatban. A gyógyuláshoz tehát az is hozzátartozik, hogy fel merjük vállalni véleményünket, vágyainkat, és azok szerint cselekedjünk.

Hüvelygyulladás

A vaginával (hüvely) kapcsolatos problémák egyértelműen a párkapcsolatunkban fennálló problémák manifesztációi. Amikor lélekben lázadozunk a szexuális aktus ellen, de mégis belemegyünk a szeretkezésbe párunk kedvéért-akit valamilyen okból taszítónak érzünk- akkor hüvelyünk gyulladással "lázadhat" ez ellen. Amíg a szexuális élet boldog és kielégítő, a hüvely sikerrel szokta felvenni a küzdelmet a bejutó kórokozókkal, legyenek azok baktériumok, vírusok vagy gombák. Az érzelmileg vagy testileg megalázott nő az állandó stressz állapotában van, mely állapot a termelődő stressz hormonok miatt gyengíti az immunrendszert, így a hüvely védekezőképességét , ez pedig egyenes út a gyulladás kialakulásához. A megoldás, hogy nézzünk szembe azzal, ami zavar szexuális életünkben, próbáljunk párunk bevonásával megoldást találni, vagy lépjünk ki mérgező, romboló párkapcsolatunkból. A hüvelygyulladás másik elterjedt oka lehet az anyaságtól való kimondott vagy kimondatlan félelem. Gondolkozzunk el arról, hogyan állunk a gyermekvállalás kérdéséhez, és ha szükséges, menjünk el pszichológushoz, hogy szembenézzünk rettegésünkkel.

A hüvelygyulladásnak kézzelfogható biológiai okai is vannak. A hüvelygyulladás okozói lehetnek a sarjadzógombák, a Trichomonas vaginalis, egy egysejtű parazita), típusos baktériumok (Gardenerella vaginalis, Peptococcus, Peptostreptococcus, a Bacteroides genus tagjai - az "anaerobok", Neisseria gonorrhoeae, bélbaktériumok), atípusos baktériumok (Chlamydia trachomatis, Mycoplasma hominis, Ureaplasma urealythicum), vírusok (humán papillómavírus, Herpes simplex, Herpes zooster). A hüvelygyulladás hajlamosító tényezői lehetnek még a gyakori partnerváltás, az antibiotkumszedés, a kényszeresen gyakori hüvelyöblítés, cukorbetegség, a szteroid gyulladásgátlók szedése is, erősen klórozott vízben való tartózkodás, a férfipartner ivarcsatorna fertőzése

Ha a hüvelygyulladás tüneteit (viszketés, bőséges és rendellenes váladék ürülése) észleljük, mindenképpen forduljunk orvoshoz, és csak ezzel párhozamosan gondolkozzunk el azon, milyen lelki okai lehetnek ennek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra