Azt hitték, székrekedése van, pedig nagyobb volt a baj

Petefészekcisztája volt, az orvosok mégis azt állították, székrekedés és húgyúti fertőzés okozza a panaszait a 23 éves lánynak. Mire végre megműtötték, a fájdalmai már az elviselhetetlenségig fokozódtak. Egy több hónapig tartó kálvária megrázó története.

2019 októberében egyik nap furcsa, tompa, görcsös fájdalmat kezdett érezni Priya Raj az alhasánál, ahhoz hasonlót, mint amikor megjön a menstruációja. A következő két hétben a kínok fokozódtak, mígnem egyik hajnalban olyan borzasztó fájdalomra ébredt, amely kisugárzott az alhas jobb részéről az oldalára, a hátára és a jobb lábába is. Elment a háziorvoshoz, aki azt mondta, székrekedés okozza a panaszt - annak ellenére, hogy Priya székletürítési szokásai teljesen normálisak voltak. Bár a lány szkeptikusan fogadta a diagnózist, úgy gondolta, nem tehet mást, meg kell bíznia a szakemberben, mégiscsak ő járt orvosi egyetemre évekig.

Mióma, polip, ciszta, endometriózis: titokzatos női betegségek A megszokott nőgyógyászati vizsgálatot rutinszerűen végzik az orvosok, páciensként már mi is fejből fújjuk a forgatókönyvet. Ám a szokásos apró problémák mellett néha titokzatosnak tűnő betegségek is képbe kerülnek. Mire számítsunk ilyen esetekben? Részletek itt .

Székrekedés után húgyúti fertőzés

A fájdalomtól azonban a következő hetekben sem tudott szabadulni, újra és újra visszatért. A háziorvos, akit időközben ismét felkeresett, továbbra is ragaszkodott az eredeti diagnózishoz, és hashajtót, valamint vény nélkül kapható fájdalomcsillapítót írt fel Priyának. A lány mindent beszedett és megcsinált, amit az orvos javasolt, kínjai mégsem enyhültek. Végül harmadszor is visszament a szakemberhez, aki különféle tesztekre küldte el: vizsgálták a többi között bélférgességgel, cöliákiával, gyulladásos bélbetegséggel, vesekővel kapcsolatban. Minden eredmény negatív lett, 2019 végére pedig a lány kimerült és frusztrált lett.

"Időnként a fájdalom olyan erős volt, hogy napokig nem tudtam se enni, se aludni, ami nem túl ideális helyzet, ha rengeteg munkád van - márpedig én nagyon elfoglalt voltam. Még egy pohár víztől is émelyegtem" - ecsetelte Priya a Women's Healthnek . Amikor már úgy érezte, mindent kipróbált, elment a helyi kórházba. Az orvos, aki megvizsgálta, bár nem vette túl komolyan a panaszait, csináltatott egy vizelettesztet. Az eredmények kiértékelése után azt mondta, úgy hiszi, Priyának húgyúti fertőzése van, noha a lány semmilyen erre utaló tünetet nem produkált. Antibiotikumot írt fel, majd hazaküldte Priyát.

Két héttel később a fájdalom újra jelentkezett, méghozzá hullámokban, és bár továbbra is elviselhetetlen volt, különös módon Priya már kezdett hozzászokni. "Emlékszem, azon gondolkodtam, hogy a fájdalom életem végéig elkísér majd, és soha többé nem tudok majd normális életet élni. Néha a házat is féltem elhagyni, hiszen tudtam, hogy a kínok bármikor, akár futás vagy vásárlás közben is lecsaphatnak a semmiből - olyankor pedig mozdulni sem vagyok képes" - mondta a lány.

Van, amikor a petefészekciszta borzasztó kínokkal jár.
Van, amikor a petefészekciszta borzasztó kínokkal jár. Fotó: Getty Images

A diagnózis: petefészekciszta

2020 áprilisában érkezett el tűréshatárának végéhez, és bár éppen tombolt a koronavírus-járvány, újra kórházba ment, hogy valahogy segítsenek rajta. A bátyja és az anyja vitte el kocsival, de csak Priya mehetett be az épületbe. Egy nőgyógyász vizsgálta meg, aki a többi között hüvelyi ultrahangot is készített, amely alapján végre kiderült, mi a probléma: a lánynak két petefészekcisztája is volt, mind a két petefészkében egy-egy. A petefészekciszta egy folyadékkal teli, vékony falú kis tömlő. "Sajnos nem tudni pontosan, miért alakulnak ki a petefészekciszták, sok nőnél csak úgy megjelennek. A legtöbben egyébként annyit csinálnak, hogy fájdalomcsillapítót szednek és rendszeresen ellenőriztetik a cisztákat, amíg vagy eltűnnek, vagy olyan nagyok és fájdalmasak nem lesznek, hogy már csak a műtét segíthet" - részletezte Priya.

Mivel eddigre már alig élt a kínoktól, nem akart úgy hazamenni a kórházból, hogy valamilyen megoldást ki nem találnak az orvosok. A járvány miatt azonban nem tudták megoperálni, állapota nem indokolta a sürgős beavatkozást. Sírni kezdett a szakemberek előtt, hogy nem bírja tovább, és hónapok óta talán most először tudta megértetni az orvosokkal, milyen fájdalmak is gyötrik. Végül morfiumot kapott, és befektették a kórházba.

Már három napja volt bent, amikor az egyik orvos azzal ment be hozzá, hogy megpróbál találni valakit, aki megműti, mert ilyen állapotban nem szívesen engedné haza. Priya olyan hálát érzett a doktornő iránt, hogy szavakkal alig tudta kifejezni. Egy nappal később, csodák csodájára már tolták a műtőbe, a beavatkozás közben pedig kiderült, hogy a jobb petefészkében lévő ciszta petefészektorziót idézett elő, ilyenkor a petefészek vagy petevezeték megcsavarodik. A torzió miatt az érintett petefészkének a vérellátása megszűnt, és tulajdonképpen elhalt a szerv. Mivel a ciszta teljesen elborította a jobb petefészket, magát a szervet, illetve a petevezetéket is el kellett távolítani. A bal petefészke megmaradt, abban kisebb ciszta volt, így csak azt kellett kivenni.

Fél, hogy megint nem veszik majd komolyan

Amikor az emberek megkérdezik, hogyan birkózik meg mindezzel, annyit mond, a felépülés csak a történet egyik része. "23 éves vagyok, és csak egy petefészkem van. Ez nem a világ vége, de sokszor eszembe jut: mekkora nehézségek árán fogok tudni teherbe esni ? Attól is félek, hogy a fájdalom egy nap visszatér, és ismét senki sem fogja komolyan venni, mennyire szenvedek" - így Priya, aki szeretné, ha a nők - tanulva a történetéből - bíznának az ösztöneikben, és nem hagynák, hogy az orvos elbizonytalanítsa őket abban, mennyire súlyosak a panaszaik.

"Egyetlenegyszer sírtam el magam az orvosok előtt, és mutattam ki, mennyire frusztrált vagyok, és azonnal segítettek. Mire kórházba kerültem, már nem voltam képes harcolni magamért, túlságosan kimerültem. Szerencse, hogy ott találtam egy olyan orvost, aki tényleg törődött velem."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra