"A tudományellenesség egyre népszerűbb"

Nemcsak gyógyítja, tanítja is az embereket. Végbélbetegségekkel kapcsolatos szakmai blogját havonta sok ezren olvassák - Dr. Bánfalvi Péterrel, Az év magánrendelője 2017 verseny közönségdíjasával beszélgettünk.

Dr. Bánfalvi Péter proktológus , sebész adjunktus 2006 óta folytat proktológiai magánrendelést, 2008-ban pedig az országban egyedüli módon elindította végbélbetegségekkel kapcsolatos orvosi felvilágosító blogját, amelynek rendszeres bejegyzéseit havonta több ezren olvassák. Célja, hogy amennyire idejéből és energiájából telik, fejlessze a hazánkban általánosan tapasztalt, igen alacsony szintű egészségkultúrát.

HáziPatika.com: A Dr. Bánfalvi Aranyér Központ nyerte el idén Az év magánrendelője verseny egyéni praxis közönségdíját. Hogyan értékeli az eredményt, számított rá?

Dr. Bánfalvi Péter: Őszintén megmondom, hogy igen, számítottam rá. Évek óta azon dolgozom, hogy kiépítsek egy stabil internetes követői bázist, ez pedig abszolút előny volt a versenyben. Korábban is részt vettünk már Az év magánrendelője versenyen, ám a korábbi szabályokat kicsit igazságtalannak éreztem. Azt hiszem, az első évben is elindultunk, de akkor még olyan volt a rendszer, hogy le is lehetett szavazni a versenyzőket, és azt vettem észre, hogy sajnos voltak, akik úgy próbáltak meg előnyhöz jutni, hogy az élmezőnyben lévőket sorra leszavazták. Ez pedig elvette kicsit az ember kedvét. De most, hogy megváltoztak a szabályok, újra örömmel vettünk részt rajta.

HáziPatika.com: Érzik a hatását annak, hogy megnyerték ezt a díjat? A betegeknek mennyit számít?

B.P.: Szívesen mondanám, hogy érezzük a pozitív hatását, de sajnos az a tapasztalat, hogy a betegeknek sokkal kevésbé számít egy szakmai elismerés, mint más laikus véleménye. Ismerősök, családtagok vagy akár a szomszéd véleménye alapján nagyon sokan jönnek hozzánk, a díj megnyerése kapcsán inkább csak gratulálnak. Sajnos úgy néz ki, hogy ezek a dolgok kezdenek kiégni a mostani társadalomból. Sokan azt gondolják például, hogy üzlet az egész. Kaptam is olyan hozzászólást, hogy biztos magamnak csináltam ezt a díjat. Az emberek fejében inkább ez fordul meg, mint hogy e mögött valódi munka van. Pedig van rendesen.

a betegeknek sokkal kevésbé számít egy szakmai elismerés
A betegeknek sokkal kevésbé számít egy szakmai elismerés

HáziPatika.com: Említette, hogy nem lepődött meg igazán a díjon. Hogyan tudott maga körül ilyen erős online bázist kiépíteni?

B.P.: Majd 10 éve kezdtem el egy kifejezetten laikusoknak szóló, edukációs blogot írni. Abban az időben indultak be igazán a különböző netes fórumok, és az én oldalam is hamar felkapott lett. Megpróbálom minél inkább informálni a pácienseket, sőt nem csak a pácienseimet, hanem mindenkit, akinek erre szüksége van. Nemcsak a meglévő betegségükkel kapcsolatban nyújtunk hasznos információt, hanem életmódbeli tanácsokkal is ellátjuk az embereket, erre pedig egyre nagyobb szükség van.

HáziPatika.com: Az internet előretörésével egyre többen próbálják meg különböző szakmai vagy kevésbé szakmai oldalak segítségével diagnosztizálni saját magukat - és akár gyógyítani is. Ehhez az öngyógyításhoz pedig gyakran teljesen laikus idegenektől is elfogadnak tanácsokat, ami veszélyes is lehet. Ön mit tapasztal mindebből?

B.P.: Igen, ezt a problémát mi is tapasztaljuk, éppen ezért is szeretnénk, ha lennének olyan csatornák, ahol valóban releváns információkat tudunk eljuttatni az emberekhez. Mivel manapság már mindenki a google segítségével próbálja orvosolni a baját, több oldalt is üzemeltetünk, hogy minél könnyebben ránk találjanak, és hasznos információhoz juthassanak. Bevallom, ma már egyre kevesebb időm jut rá, de ott van a blogoldalam is, ahol szintén sok hasznos tanácsot lehet olvasni. Valamint több hírlevél-sorozatunkra is fel lehet iratkozni: van, amelyikben tanácsokat adunk, de olyan is, amelyben a vizsgálatra készítjük fel a betegeket.

HáziPatika.com: Mennyire interaktív a kapcsolata a betegekkel? Lehet például direktben kérdezni öntől?

B.P.: Az időmet sajnos védenem kell. Ha nekiállnék teljes mellszélességgel minden privát levélre válaszolni, akkor még saját magamra sem jutna időm, nem hogy a munkára vagy például a családomra. Nagyon nagy az igény egyébként az ilyen "orvos válaszol" típusú kommunikációra, de elég nehéz sokszor látatlanban bármit is mondani. Amennyire időm engedi és tudok, természetesen segítek, sok pácienseimmel telefonon, e-mailen is tartom a kapcsolatot.

Egy jól működő egészségügy elengedhetetlen része a megfelelő orvos-beteg kapcsolat. A betegnek éreznie kell, hogy a lehető legmagasabb szintű ellátás mellett odafigyelést és megértés is kap orvosától, az orvos pedig a saját potenciális kiégése ellen tehet sokat azzal, hogy nagy hangsúlyt fektet arra, mit és hogyan beszél a beteggel és a hozzátartozóval. Az orvos-beteg kommunikációról szóló korábbi cikkünket itt olvashatja el .

HáziPatika.com: Ha a szakmai díj annyira nem is érdekel egy laikus beteget, a szakmai tanácsokra azért fogékonyak?

B.P.: Van, aki igen, van, aki nem. A tudományellenes személet egyre népszerűbb sajnos. De mivel a végbélbetegségek jó része nem halálos vagy nem azonnal halálos, egy-két rossz tapasztalat vagy rossz tanács után azért az emberek nagy része belátja, hogy felesleges más, sokszor korábban ki sem próbált tanácsai alapján saját magukat kezelni.

HáziPatika.com: Van olyan, hogy azért jut el a beteg önhöz már későn, mert először saját maga próbálta meg kikúrálni magát - sikertelenül?

B.P.: Igen, előfordul ilyen, de ami inkább mindennapos, hogy emberek akár évtizedekig is várnak és rontják az életminőségüket ahelyett, hogy orvoshoz fordulnának. Pedig ezek a betegségek sokszor könnyen és teljesen jól kezelhetőek, a beteg azonban inkább együtt él a kellemetlenséggel akár évekig.

HáziPatika.com: Ennyire nem vagyunk egészségtudatosak?

B.P.: Ez egy kényes terület. A nőknél a nőgyógyászat talán már sokkal általánosabbá vált, de ez a terület még sok embernek kellemetlen. De van olyan is, hogy valakinek korábban voltak negatív tapasztalatai, és emiatt nem mer eljönni. Meg hát maga a tudatlanság és információhiány könnyen szül félelmet.

HáziPatika.com: Mennyire gyakori Magyarországon az aranyérbetegség ? Önhöz a lakosság melyik része fordul inkább?

B.P.: Mivel én főleg az interneten építettem ki a csatornáimat és onnan kapok visszajelzéseket, a teljes populációval kapcsolatban nem tudnék számokat mondani, de az biztos, hogy népbetegségnek számít. Szoktam mondani, hogy kétféle ember van: akinek volt már, és akinek még nem volt. De éppen azért, mert nagy hangsúlyt fektettem az online megjelenésre, főleg az 50 év alatti korosztály talál meg és jön a rendeléseimre. Nagyjából a 25 és 45 közöttiek.

HáziPatika.com: Milyen szakmai tervei vannak a jövőre nézve?

B.P.: Egy kicsit hiányolom magamban, hogy eddig a szakma felé annyira nem nyitottam, inkább a páciensek irányából próbáltam megfogni a munkám. Ez sikerült is, úgyhogy most már neki kell állni a szakma felé is publikálni. Természetesen az oldalaimmal kapcsolatban is nagyon sok fejlesztést tervezünk, és igyekszem mindent megtenni, hogy egyre jobb és jobb legyek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra