Aki biztosan nem kaphat jogosítványt

A jogosítvány megszerzésénél, illetve meghosszabbításánál az egészségi alkalmasság megállapítása rendkívül fontos, hiszen ezen akár életek is múlhatnak. Mikor nem számít alkalmasnak valaki a járművezetésre, vagyis melyek a kizáró tényezők?

A járművezetéshez szükséges egészségi alkalmasság megállapításának célja elsősorban a balesetek megelőzése. Vagyis a vizsgálatok célja, hogy kiszűrjék azokat, akik nem képesek kellő biztonsággal gépjárművet vezetni, és ezzel a saját, illetve mások életét is veszélyeztethetik. Az egészségi alkalmasságot rendszeresen, törvényileg szabályozott időközönként felül kell vizsgálni, és bizonyos esetekben ezen kívül is elrendelhető a vizsgálat. Az egészségi alkalmasságot gyakran szakorvos vagy bizottság bevonásával állapítják meg. Következzenek azok a tényezők, melyek mindenképpen az egészségi alkalmatlanság kimondásával járnak együtt.

Az egészségi alkalmasság követelményei némileg eltérhetnek annak megfelelően, hogy B, vagy C és D kategóriás jogosítványt szeretne megszerezni a jelölt. A C és D kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szigorúbb követelményeknek kell megfelelni, de lényeges különbség igazából csak a látásvizsgálat során van.

Azt a legtöbben tudják, hogy a jogosítvány megszerzéséhez egészségügyi alkalmassági vizsgálaton is túl kell esni. De pontosan mikor kell menni orvoshoz, milyen időközönként szükséges az alkalmasság felülvizsgálata, és milyen teszteket végeznek? Kattintson! Egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani C és D kategóriás jogosítvánnyal vezető jelöltek esetén, ha csökkent kontrasztérzékenység vagy kettőslátás áll fenn. A kontrasztérzékenység az egyes felületek "fényességei" közötti apró különbségek észlelésének képessége. Minél halványabb árnyékokat vagyunk képesek megkülönböztetni egymástól, annál jobb a kontrasztérzékenységünk. A kontrasztérzékenységet fehér háttéren lévő fekete betűk, számok felismerésével vagy fokozatosan változó kontrasztú képek sorbarendezésével vizsgálják.

Egyes szembetegségekkel nem kapható jogosítvány

A kettőslátás során a szem izmai nem működnek megfelelően, a szem nem tud minden irányba megfelelően mozogni, ez pedig sérült képképzéshez vezethet az ideghártyán. B kategóriás jogosítvány esetén az alkalmasság megállapításához szemész szakorvos véleményére van szükség.

Egészségügyi alkalmatlanságot kell megállapítani a súlyos szívritmuszavarban szenvedők esetén, illetve akkor, ha nyugalmi állapotban vagy érzelmi hatásra bekövetkező angina pectoris, vagyis a szívizomzat vérellátási elégtelensége esetén. Egészségügyi okok miatt nem kaphat jogosítványt (illetve a jogopsítványát nem hosszabbítják meg), az a cukorbeteg, akinél ismétlődő, súlyos hipoglikémia áll fenn, vagyis a hipoglikémiás roham során külső segítségre szorul.

Egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani az alkoholfüggőségben szenvedőknél, illetve azoknál, akik rendszeresen használnak pszichotróp anyagokat vagy a vezetési képességeit jelentős mértékben befolyásoló gyógyszereket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett hazánk északi felén sok, délebbre kevesebb napsütés várható, mivel nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?