Az első Lélekpillangó Életműdíj jelöltjei

A lelki felemelkedés szolgálatának elismerése céljából létrehozott, Lélekpillangó névre keresztelt, átfogó kezdeményezés legfontosabb momentuma a Lélekpillangó Életműdíj. Ennek odaítéléséről mintegy három hónapon át, egészen március 8-ig lehet szavazni. Az első (posztumusz adható) Lélekpillangó Életműdíj jelöltjei olyan neves és elismert hazai személyiségek, akik odaadó munkásságukkal segítették kortársaik, és segítik az őket követő generációk boldogabb, teljesebb életét, valamint személyes példájukkal meghatározó és követendő szellemiség alapjait tették le.

A Lélekpillangó névre keresztelt kezdeményezés kapcsán létrehozott web- és Facebook-oldalon már lehet szavazni a három jelöltre: Szepes Máriára, Biegelbauer Pálra és Popper Péterre, az oldalon való előzetes regisztráció után.

A szavazás pontos állásába a szavazók csak különleges alkalmakkor kapnak betekintést. A szavazás végeredménye, azaz a győztes személye és egyúttal a győztes munkásságának gondozását segítő örökös vagy alapítvány kiléte májusban, a díjátadó gálán derül ki.

A díjátadón a győztes megkapja Gáll Gregor szobrászművész Lélekpillangó Életműdíj kisplasztikáját, valamint azt az anyagi támogatást, melynek összegyűjtéséből a szavazók is kiveszik részüket. A jelöltekre leadott voks mellett tehát az adomány összege is függ a szavazóktól.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra