Dél-pesti kórház: halott van, felelős nincs

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet szerint személyzetük nem tudhatott arról, hogy a november végén, a kórház egyik mosdójában holtan talált nő az épületben van. Halálának oka szívelégtelenség, a kórház tájékoztatása szerint kizárható az orvosi mulasztás.

A közleményben felidézték: az elhunyt nőre november 27-én reggel, a legfelső emeleten, a látogatói mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében talált rá egy takarítónő, amikor a bezárt fülkét akarta kinyitni. A fülke teljesen zárt, abba nem lehet belátni. A fülkét korábban nem akarták kinyitni, és senki sem jelzett azzal kapcsolatos problémát. Hangsúlyozták, hogy a kórház személyzete nem tudott és nem is tudhatott arról, hogy a nő a kórház területén van.

Dél-pesti kórház
A dél-pesti kórház épülete. Mentő tényezőket tártak fel

A rendőrségi szemle és a kórházi belső vizsgálat eredményeként megállapítható - közölte az intézmény -, hogy az elhunyt hajléktalan, akinek több krónikus betegsége volt, és az intézményben többször kapott orvosi ellátást, azonban halálakor nem kezelték. Kiemelték, hogy a kórház részéről az "orvosszakmai mulasztás kizárható".

A halál oka szívelégtelenség. A hatósági igazságügyi orvosszakértői vélemény és a kórházi belső vizsgálat alapján megállapították, hogy a nő legkorábban november 25-én, a munkaidő után zárkózhatott be a mellékhelyiség fülkéjébe, és ezután hunyt el - olvasható a közleményben.

Azt írták: a vizsgálat alapján intézkedéseket tettek a hasonló esetek elkerülésért. Ezek között említették, hogy az októberi után ismét felújították a nyilvános, látogatói illemhelyeket, megszüntették a fülkék teljes zártságát úgy, hogy lerövidítették ajtajuk alsó részét, az ajtókat pedig szükség esetén kívülről is nyitható zárakkal szerelték fel.

Közölték, hogy a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztályának november 29-én lefolytatott rendkívüli vizsgálata és helyszíni szemléje megállapította, hogy az intézet takarítási és higiéniai előírásai megfelelnek a szakmai előírásoknak és elvárásoknak.

Nagy-Britanniában szakértők egy 29 elemből álló listát állítottak össze, amely alapján megállapítható, hogy egy idős vagy beteg embernek körülbelül egy hónapja van hátra - írja a The Telegraph. Részletek!

Mint írták, a takarítást fenntartói támogatással részben intézeti hatáskörbe veszik vissza azért, hogy biztosítsák a magasabb színvonalat. Az intézmény őrzését és védelmét ellátó szolgálatot ismét utasították, hogy mindennap, a késő esti órákban járja be a mosdókat és a közösségi tereket. A kórház közösségi tereiben rövid időn belül fenntartói támogatással kamerarendszert szerelnek fel.

A Jahn Ferenc Kórház a közleményben együttérzését fejezte ki a nő halála miatt, egyúttal elnézést kért azoktól, akiket az eset felkavart. A kórház sajnálja a történteket, de visszautasítja a "rosszhiszemű híreszteléseket" - írták.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra