Hányan szülnek magánorvosnál? Meglepő számok

A magánegészségügy növekedése ma már szinte közhely. Statisztikák és magánintézményi beszámolók igazolják a fizetős egészségügyi ágazat bővülését. A FoglaljOrvost.hu privát egészségügyi időpont-előjegyzési portál a magánszülészetek számait vette górcső alá anyák napja alkalmából.

Az egyik legörömtelibb esemény egy család életében a kisbaba születése. Éppen ezért alaposan meg kell fontolni, hogy hol, milyen körülmények között és milyen orvosnál szülessen a kis trónörökös.

Az emberek bíznak a magánrendelőkben, még azok is jóval magasabbnak ítélik a magánrendelők színvonalát, akik az elmúlt egy évben nem jártak magánellátáson - derült ki a HáziPatika.com korábbi felméréséből. Részletek! Az állami egészségügy bizonytalansága, a szülés körüli paraszolvencia-para, az aggódó és egyben tehetősebb szülői réteg megjelenése és a kínálati oldalon jelentkező, egyre felkészültebb és rutinosabb privát szülészetek alakították ki a mai magánszülészeti piacot. Budapesten a szülések 10 százaléka történik itt, 2015-ben több mint 1800 újszülött már magánintézményben jött világra. Az országosan 92 ezer körüli születésszámokra visszaosztva ez 2 százalékos arány. Ez azt is jelenti, hogy az állami kassza a szülések 2 százalékának a költségeit megspórolja, hiszen ezek a babák már nem jelentenek kiadást az egészségpénztár számára szülés tekintetében - hangsúlyozta Straub Fanni, az összefoglalást végző FoglaljOrvost.hu portál vezetője.

Privát keretek között szülésre jelenleg Magyarországon 3 intézményben van lehetőség, amelyek mind Budapesten találhatók. A Maternity Szülészeti és Nőgyógyászati Magánklinika a budai Kútvölgyi kórház épületében található, és stabilan az első helyen áll a szülések számát tekintve. Hozzá zárkózott fel tavaly a Róbert Károly Magánkórház, amely pesti elhelyezkedésű családi kórházként számos más szakterületen is aktív. 2015-ben 33 százalékkal több kisbaba látta meg itt a napvilágot, mint 2014-ben. Belvárosi extra prémium kategóriát képvisel a Dr. Rose Magánkórház, ahol alacsonyabb a szülések száma, ám itt exkluzív hotelkörnyezetben születhetnek a legszerencsésebb babák.

A szülészetek mellett 4 bábapraxis is működik, melyek ugyancsak OEP-kereteken kívül, azaz térítési díj ellenében végzik tevékenységüket. A Tauffer statisztika szerint tavaly 200-nál több baba születése zajlott ezekben a praxisokban.

A számokból látszik, hogy az évi közel 2000 szülést levezető intézmények ma már fontos szerepet töltenek be a szülészet terén, és úttörői a magán-egészségügyi ellátásnak. A tevékenységüket övező sajtóvisszhang hiánya ebben az esetben azt is jelenti, hogy csendben, a családok elégedettségével végzik tevékenységüket. Azoknak, akik a magánellátást eddig esetleg az alacsonyabb szakmai színvonallal kötötték össze, érdemes elolvasniuk a kismamafórumok hálálkodó sorait. Itt olyan anyukák nyílnak meg, akik sokszor még a saját tapasztalataiknak is nehezen hisznek, pedig igaz: a szülés lehet pozitív élmény ma Magyarországon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra