Intim szokásainkról faggathat a háziorvos

Az eddiginél jóval részletesebb egészségügyi adatgyűjtésre kötelezi a háziorvosokat egy minap megjelent jogszabály. Pácienseiket életmódjuk és munkahelyük mellett szexuális szokásaikról is kifaggathatják.

A jövő júliustól életbelépő rendelkezés szerint az úgynevezett elektronikus törzskartonon nem csak a páciens összes adata szerepel majd, de egy igen részletes, szociológiai kérdéssort is tartalmazni fog. Ez kitér többek között a páciens munkaviszonyára, életmódjára, kérdéseket tesz fel a lelki egyensúlya kapcsán, illetve a szexuális szokásait is érinti majd.

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) moduljai közül elsőként november elsejétől bevezették az e-receptet, ami szinte új alapokra helyezi a gyógyszerészek munkáját. A változásról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A Blikknek Dr. Bense Tamás háziorvos nyilatkozott, aki szerint az intim kérdések bizonyos esetekben fontosak lehetnek. Mint mondta, egy neurotikus nő tünetei­nek hátterében kiegyensúlyozatlan szexuális élet is állhat, ami ezekből az adatokból kiderül. Ilyen esetben például a probléma gyógyszerek nélkül is orvosolható, de a gyors és pontos diagnózis felállítását más betegségeknél is segítheti.

Az eddiginél részletesebb adatgyűjtést végeznek a háziorvosok
Az eddiginél részletesebb adatgyűjtést végeznek a háziorvosok

Három éven belül kell feltölteni az adatokat

Ahogy korábban is megírtuk , a törzskarton adatait a háziorvosnak 2018. július 1-től számított három éven belül kell feltöltenie a törzskarton vezetésére szolgáló informatikai rendszerbe, és évente legalább a bejelentkezett biztosítottak 30 százalékának adatait szükséges feltöltenie. A rendszer kapcsolódni tud majd az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez ( EESZT ), és onnan adatokat is fogadhat majd.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra