Másodszor is Kecskemétre került "Az év kórháza" díj

Ma délelőtt az MTA dísztermében hirdették ki a 2011-es "Az év kórháza" szavazás nyerteseit, akiknek az oldalunkon leadott szavazatok alapján ítélték oda a rangos elismeréseket. A vidéki fölény idén is töretlennek bizonyult.

A hetedik

Rengetegen adták le szavazatukat a HáziPatika.com hagyományos, immár hetedik alkalommal meghirdetett szavazásán , mely a betegek, páciensek véleményére és visszajelzéseire építve keresi évről évre a legnívósabb hazai egészségügyi intézményeket. Az idei év újítása az ismert közösségi site-on, a Facebookon keresztül történő szavazás volt, melyet könnyen elfogadtak a résztvevők - legalább is erről árulkodnak a számadatok: összesen 6900-an szavaztak a Magyarországon fekvőbeteg-ellátást nyújtó, állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekre. A szavazók lelkesedését és aktivitását bizonyítja az is, hogy az élmezőny közel 10 százalékkal szerepelt jobban, mint a tavalyi évben.

Kategóriák, iskolai osztályzás

Az internetezők öt kategóriában értékelhették az egészségügyi intézményeket, az iskolában is megszokott ötös skálán. Egytől ötig lehetett pontozni az orvos-szakmai ellátást, az ápoló és szakszemélyzetet, az infrastruktúrát, az ellátást, valamint a tisztaságot és a környezetet. Ezek alapján az abszolút győztes az lett, aki a kategóriánkénti eredmények átlagolásával a legmagasabb pontszámot érte el.

Dobpergés...

A 2010-es évhez hasonlóan idén is három vidéki kórház végzett az összesített lista élén, s a kategóriák szerinti versenyben is az ötből csupán kettőt nyert meg fővárosi intézmény. Míg tavaly a sebészetek és a szülészetek végeztek zömében a kategóriánkénti lista élmezőnyében, idén az ortopédiai klinikák szerepeltek kiválóan.

Az összesített verseny nyertese duplázott, hiszen az első díj megint Kecskemétre került : a legtöbb szavazatot a Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. került. A verseny szorosságát mutatja, hogy a legjobb 20 kórház között összetettben egyébként csak ezredekben volt mérhető a differencia.

Ilyen eset - hogy az összesített lista első helyét ugyanaz a kórház vigye el két egymást követő évben - még nem volt. A Sportkórháznak majdnem sikerült: 2005-ben az első helyen végzett, de 2006-ban a szavazatok alapján azonban már csak a második, 2007-ben pedig a harmadik helyet sikerült elérnie.Az egyes kategóriák győzteseinek élmezőnyében a budapesti, debreceni és szegedi egyetemi klinikák mellett szintén számos kisvárosi intézmény kapott helyet. Az orvos-szakmai ellátás kategória győztese a DEOEC Ortopédiai Klinika kapta a legtöbb szavazatot.

Az eredmények és a ranglista ide kattintva elérhető: www.evkorhaza.hu

Gratulálunk a nyerteseknek, akik értékes, a mindennapi munkájuk során használható nyereményekkel gazdagodtak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra