Megvan, mitől függ a szexuális étvágyunk

Szexuális étvágyunkat számos tényezővel magyarázzák hormonoktól az életkoron át egészen a fogamzásgátló módszerekig, egyesek tudományosan is igazoltak, míg mások csak mítoszok. Két ausztrál egyetem közös kutatást végzett, hogy feltérképezze a szex belső motivációit.

Vérmérsékletétől függően minden ember számára egy kicsit mást jelent a rendszeres nemi élet. Vannak, akik heti egy-két együttléttel is bőségesen elégedettek, míg mások szinte rögtön megismételnének egy-egy forró légyottot. Ráadásul a vágyaink is szinte néhány perc alatt változhatnak, az egyik pillanatban egy hormonlöket örjítő vágyat kelt, míg a másikban már inkább csak relaxálnánk az ágyban. Bár a szexuális vágy az emberi alapösztönök legfontosabbika, viszonylag kevés kutatás foglalkozott eddig azzal, hogy mitől is lángolunk fel, és mely tényezők fokozzák a szexuális étvágyat.

A kor nem feltétlenül öli ki az egymás iránti vágyat

A DailyMail két ausztrál egyetem közös kutatását foglalta össze, amely azt próbálta kideríteni, miért erősebb egyesekben a nemi vágy. A közhiedelem elsősorban a férfiaknak tulajdonítja a szexuális étvágyat, hiszen az erősebbik nem evolúciós feladata szórni a "magvait". Egyes kutatások igazolták ugyan, hogy a férfiak jóval többször gondolnak a szexre (átlagosan napi 34-szer, míg a nők csak 19-szer), de az olyan alapvető szükségletek is többet járnak a férfiak agyában, mint például az evés vagy az alvás.

Korral nem csökken a vágy

Szinte minden társadalomban tabutémának számít az időskori szex , a legtöbb ember pedig úgy gondolja, hogy évekkel a vágyak is lecsillapodnak, ez azonban nem teljesen igaz. A korral ugyanis nem a vágy, inkább a képesség kezd hanyatlani, az idősebb férfiaknál az erekcióval lehetnek problémák, míg a nők esetében a hüvelyszárazság okozhat fájdalmat a szex közben. Ha a vágyaik huszonéves korukat is idézik, egészségi állapotuk miatt az idősebbek jóval kevesebbszer élnek nemi életet.

Míg az érett korba lépő nők egészségének kimondottan jót tesznek a nemi örömök, az idős férfiak szívrohamot kockáztatnak egy-egy légyottal. Cikkünkből kiderül, hogy mit is kockáztatnak az idős urak az együttlétekkel!

A szex minősége ugyanakkor összefügg azzal is, hogy mennyiszer érzünk vágyat az együttlétekre. Az ausztrál tanulmány több párt megvizsgálva jutott arra az eredményre, hogy amely párok gyakrabban vágynak egymásra, azok a szexet is sokkal jobbnak értékelik, mint azok, akiknél hosszabb idő telik el egy-egy pásztoróra között.

Nem csökkenti a tabletta a libidót

Szexuális vágyainkat a hormonháztartásunk boszorkánykonyhájában szítják fel, a két nemre azonban más módon hatnak a hormonok. Férfiaknál a tesztoszteronszint növekedésével fokozódnak a szex iránti késztetés is, míg a nők esetében ennek a szerepe kevésbé átlátható. Rájuk inkább az ovulációs ciklus van nagyobb hatással, elsősorban a 12-15. napon tapasztalható a vágyak fokozódása. Ezt egyébként nagyobb arányban figyelték meg egyedülálló nőknél, míg a tartós párkapcsolatban élőknél kevésbé volt kimagasló ez az érték.

Egyes feltételezések szerint a fogamzásgátló tabletták szedése is csökkentheti a női libidót, egyértelműen azonban senki sem bizonyította még ezt a felvetést. A kutatások eredménye szerint egyeseknél csökkent ugyan a vágy a tabletták szedését követően, voltak azonban olyanok, akik fokozódásról számoltak be.

Forrás: DailyMail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.