Nagy felismerés a magyar egészségügyben

Mérhető adatokra van szükség ahhoz, hogy a kormány pontos képet kapjon a magyar lakosság egészségi állapotáról és az egészségügyi ellátórendszerről.

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az ÁEEK közzétette a Magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelési jelentése 2013-15 című dokumentumot honlapján.

A Magyarországon most először elkészült átfogó jelentés 76 indikátort használ a 2013-15 közötti időszak elemzésére, és fogalmaz meg megállapításokat az ellátórendszerről, annak hozzáférhetőségéről, finanszírozásáról, a lakosság egészségi állapotáról és életkilátásairól.

A magyar népesség nemzetközi összehasonlításban is rossz demográfiai mutatói, a magas halandóság hosszú ideje az egészségügy és a társadalom egyik legnagyobb terhe. Több mutató esetében is a magyar érték az EU tagországok között a legrosszabbak között van, jóval a hasonló gazdasági fejlettségű országok szintje alatt - olvasható a Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelése (MÉRTÉK) című tanulmányban. A továbbiakért kattintson!

Németh László úgy fogalmazott, hogy ez a kormányzat és egészségügyi vezetés szembe mer nézni a tényekkel oly módon, hogy ezt bemutatja és publikussá is teszi.

A főigazgató hozzátette: a jelentés rávilágít arra, hogy hol tart ma a magyar lakosság egészségi állapota, a magyar egészségügy , és választ ad arra, hogy hol kell abba beavatkozni, milyen népegészségügyi programokra van szükség, ahhoz hogy minél kevesebben legyenek betegek.

Adatokra van szükség az egészségügyben
Adatokra van szükség az egészségügyben

"Ha ilyen felmérés készült volna 10 éve, több százezer ember életét menthettük volna meg és lenne most jobb az egészségi állapota" - mondta Németh László. Az ÁEEK fennállása óta arra törekedett, hogy az ágazat átlátható legyen mind gazdasági, mind ellátási oldalról - tette hozzá.

"Az elmúlt 30-40 év és a baloldali kormányok folyamatos pénzkivonásának a következménye az, ahol most tart az egészségügy" - mondta Németh László, leszögezve: kormányzat még ilyen sokat nem tett az ágazat javulásáért, fejlődéséért, mint 2010 óta. "Ide kell érteni a beruházásokat, az eszközbeszerzéseket, a béremelést és a szűrési programok elindítását" - tette hozzá.

A főigazgató kiemelte, azon kell dolgozni, hogy visszaállítsák az ágazatban azt a bizalmat, amelyet az elmúlt évtizedek leromboltak, azonban ez mérhető, összehasonlító adatok nélkül nem fog menni. Az ellátórendszer felmérését minden évben el fogják végezni, és annak összegzését nyilvánosságra hozzák - jelentette ki Németh László.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra