"Nincs fehér köpeny, orvosi ágy, és fertőtlenítőszag sem"

Ha az ember pszichiáterre vagy pszichológusra bízza magát, igyekszik ezt a legjobbnál megtenni. Ha pedig elégedett, szívesen ajánlja az adott magánrendelést másnak is, hiszen ezen területen talán még fontosabb az ismerős ajánlása, mint máshol.

A budapesti Pszichiátriai és Pszichoterápiás Magánrendelő 2014-ben elnyerte a HáziPatika. com egészségügyi portál által meghirdetett Év magánrendelője választás közönségdíját csoportpraxis kategóriában . Kevés nagyobb elismerés van a páciensek részéről, mint az, hogy nem egy közülük névvel vállalta, hogy milyen pozitív véleménye van a rendelőről, holott a mai világban a sok előítélet miatt az emberek nem szeretik, ha mások tudják, hogy pszichiáterhez, pszichológushoz járnak.

Pedig pont ezekkel a tévhitekkel ellentétben a rendelőbe járók nem pszichiátriai betegek, hanem többségük magasan képzett, komoly, felelősségteljes munkát ellátó személy, akik azért járnak ide, mert olyan magas szintű, és a pszichoterápia határterületeit is ismerő és kezelő szakemberekkel találkoznak, akik megoldást nyújtanak problémáikra. A itt folyó pszichoterápiás-gyógyító munka .

A rendelőről

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (közismertebb nevén a Lipót) bezárása után szakemberek egy csoportja úgy döntött, hogy ahelyett, hogy az elveiknek kevésbé megfelelő közgyógyellátásban helyezkednek el, szeretnének magánrendelőt nyitni, ahol magas színvonalon láthatják el a hozzájuk fordulókat. Később máshonnan érkező szakemberek is csatlakoztak a csapathoz.

Pszichiátriai és Pszichoterápiás Magánrendelő

A magánrendelő helyszínének kiválasztásánál és kialakításánál fontos szempont volt a jó megközelíthetőség, és megfelelően kialakítható környezet, ami semmiképpen nem egy nagyobb intézményben jelent pár szobát. Itt nincs váró, hiszen mindenkinek pontosan kell jönnie (ez a diszkréció miatt is fontos, hogy lehetőleg az érkező és távozó páciens ne találkozzon egymással). Nincsen fehér köpeny, orvosi ágy, és fertőtlenítőszag sem: helyettük kényelmes beszélgetésekre alkalmas, lakótérre emlékeztető szobák várják a gyógyulást és a nyugalmat keresőket.

Leggyakoribb kezelt problémák: tartós és általános elégedetlenség érzés, tartós boldogtalanság és céltalanság érzése, önértékelési problémák, teljesítmény csökkenés, gyötrő bűntudat, élethelyzeti elakadások, döntéshelyzetek, veszteségek (gyász, válás, súlyos betegségek), családi -, párkapcsolati -, munkahelyi konfliktusok, krízis helyzetek, szexuális problémák, indulatkezelési problémák, indulatosság, vagy rossz önérvényesítés.

Leggyakoribb kezelt panaszok: Szorongásos zavarok, pánik, tömegiszony, hangulati problémák, depresszió, bipolaritás, alvás zavarok, étkezési zavarok (étvágytalanság, vagy éppen folyamatos nassolás, elhízás, kóros soványság, anorexia, bulimia), pszichés eredetű testi panaszok (fájdalmak, zsibbadás, remegés, izomgyengeség, hasmenés, fáradékonyság).

A magánrendelő honlapján további információkat , és az összes szakember elérhetőségét is megtalálhatják az érdeklődők. A HáziPatika. com kérdésére a Dr. Eszik János pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta elmondta, hogy nagyon jólesett nekik a közönségdíj, hiszen ez az általuk nagyon fontosnak tartott, minőségi szakmai munka elismerése, amit eddig is és ezután is maximális odaadással végeztek, és fognak végezni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra