Ételek, amelyek visszafordítják az érrendszeri károsodást

A szív- és érrendszeri panaszok egyik legfőbb okának a helytelen táplálkozást tekinthetjük. A túl sok zsír úgynevezett plakkok formájában lerakódik az érfalakon, leszűkítve, idővel teljesen el is zárva az ott áramló vér útját. Megfelelő ételek fogyasztásával azonban küzdhetünk a károsodás ellen.

Már több évtizede sikerült bebizonyítani, hogy a megfelelő étrenddel, illetve az életmód megváltoztatásával (pl. több mozgással és stresszkezelési technikák elsajátításával) sikeresen vissza lehet fordítani az erek károsodását. A plakkok ugyanis elsősorban koleszterin- és zsírcseppecskékből alakulnak ki, ezért ha ezek bevitelét korlátozzuk, illetve más ételekkel helyettesítjük az egészségtelen, zsírdús fogásokat, az erek fala is egyre "tisztábbá" és egészségesebbé válik (természetesen, teljesen zsír- és koleszterinmentes életmódot nem érdemes folytatni, hiszen ezeknek a tápanyagoknak is fontos szerepe van az egészségünk megőrzésében, ráadásul, a koleszterint magát a szervezetünk is előállítja).

A szakemberek szerint érdemes a növényi eredetű táplálékokat előnyben részesíteni, közülük is négy olyan zöldséget, gyümölcsöt emelnek ki, melyek rendkívül jó hatással vannak az érrendszerünkre, így a kardiovaszkuláris problémának rizikójának csökkentéséhez is hozzájárulnak.

Ideje két marékkal enni a fokhagymát! A fokhagyma régi ismerősünk, sokan szeretjük, mások irtóznak a szagától is, de még azok is hallottak számos jó tulajdonságáról, sokrétű gyógyhatásáról. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a szagos gerezdekről. A fokhagymát régóta csodaszernek tekintik, nemcsak antibakteriális, immunerősítő és mikrobaölő hatásai miatt, hanem azért is, mert képes csökkenteni a vérnyomást és a koleszterinszintet, emellett pedig a véralvadásra is kiegyensúlyozó hatással van. A fokhagymában, illetve más hagymafélékben is különböző kénvegyületek találhatóak (ezeknek köszönhetik jellegzetes aromájukat), és ezek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ereinkben kevesebb plakk halmozódjon fel.

A fokhagyma az egyik legjobb értisztító

A fokhagyma az egyik legjobb értisztító A gránátalmában rengeteg antioxidáns található, és ezzel nemcsak a sejtek károsodását csökkentheti, de a koleszterinszintre is jó hatással van, és a vérereket is ellenállóbbá, rugalmasabbá teszik. Egy kutatás során például bebizonyosodott, hogy a gránátalmalé rendszeres fogyasztásának köszönhetően a vérerek szűkületének mérete az egészséges tartományban maradt.

A bergamottát a legtöbben a híres Earl Grey tea ízesítőjeként ismerik, azonban ennek a citrusgyümölcsnek egyéb jótékony hatásai is vannak. Tele van antioxidánsokkal, illetve olyan vegyületekkel, melyek csökkentik a vércukorszintet és a koleszterinszintet is. A bergamottát érdemes étrend-kiegészítő formájában magunkhoz venni.

A zöld teát az egyik leghatékonyabb zsírégető italként ismerik, de nemcsak az anyagcserére van rendkívül jó hatással, hanem az oxidítív stressz okozta károsodásokat is csökkenti, emellett a mikroszkopikus gyulladások ellen is hatásos. Egy tanulmány szerzői szerint minél több zöld teát iszik valaki, annál kisebb lesz nála a szívproblémák rizikója.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra