Megvan, kiket fenyeget a korai szívhalál

Európában a 75 év alatti nők 42 százalékát és a férfiak 38 százalékát ragadja el a korai szívhalál, hazánkban pedig eléri a 60 ezret a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás. A egyik fontos rizikófaktor a magas koleszterinszint, ami a legsúlyosabban az Mona Lisa betegségben (familiáris hiperkoleszterinémia - FH) szenvedőket érinti.

A 2015 márciusában létrejött FH Europe - The European FH Patient Network célja a betegségben érintettek megtalálása, és a tünetek korai felismerésével és diagnosztizálásával a komoly kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásának megakadályozása.

magas koleszterint
A magas koleszterinszint örökölhető. Fontos a korai felismerés

Az FH Europe fontosnak tartja, hogy az európai országokban lévő, hasonló betegcsoportok vezetői megismerhessék egymást, megoszthassák egymással tapasztalataikat és a bevált gyakorlatokat. A számos kisebb-nagyobb szervezetet összefogó FH Europe támogatja a betegségben érintetteket és családtagjaikat, valamint céljuk, hogy közös erővel lépjenek fel az Európai Parlamentnél a korai felismerést elősegítő fejlesztésben és az optimális kezelés érdekében.

Londonban az FH Europe konferenciáján 23 európai ország betegszervezetei előtt mutatkozott be sikeresen a SZÍVSN (Segítünk Neked!) országos betegegyesület, miután Írország és Szlovákia mellett a magyarországi szervezetet is beválasztották a Nemzetközi FH csoportba.

Az örökletes magas koleszterinszint 20 ezer embert érinthet Magyarországon. Ha nem kezelik, megnő a fiatalkori szívinfarktus, a stroke, a hirtelen szívhalál és a végtagi érszűkület kockázata. Az örökletes esetekben a magas koleszterinszintre külső jelek utalhatnak. A bőrön (Mona Lisa-tünetek) sárgás elszíneződés a szemhéjon, a könyök-, kézfej-, térdfeszítő inak feszítő felszínén megjelenő koleszterinnel teli lerakódások és a szem szaruhártyáján 40 éves kor előtt megjelenő körgyűrű. Részletek!

A SZÍVSN már több éve foglalkozik FH-s betegek szűrésével és támogatásával. Az ennek érdekében indított Mona Lisa kampány segítségével meg kívánják találni a magyar FH betegeket, és rendszeresen oktatni őket. Az egyesület havonta szervez szűrő és oktatóprogramot, ahol a magas koleszterinszint veszélyeiről tájékoztatják a résztvevőket.

Az örökletes magas koleszterinszint betegség Magyarországon, ezerből két felnőttnél mutatható ki, de újabb adatok arra utalnak, hogy akár minden kétszázadik felnőtt érintett lehet, és azok között, akiknek magas a koleszterinszintjük, még ennél is tízszer gyakoribb az előfordulása. Ilyenkor a koleszterin értéke jelentősen meghaladja a 8 mmol/l-t, miközben a védőfaktor HDL-koleszterin és a triglyceridszint is normális lehet.

A genetikailag öröklött magas koleszterinszint-betegségnek két fajtája van. Sokkal gyakoribb az úgynevezett heterozigóta forma, a ritkább, de súlyosabb pedig a homozigóta forma. Az egyik szülő érintettsége során a gyermek 50 százalékos valószínűséggel örökli a betegséget, mindkét szülő érintettsége pedig még nagyobb kockázatot rejt.

Mind az európai, mind a magyar érintettekkel foglalkozó szervezetek fontosnak tartják a betegség korai felismerését és kezelését. A magyar szervezet szerint az FH csoportjuk létrehozásával és hozzá kapcsolódó összefogással az egészségügyi ellátórendszer hiányosságaira is felhívhatják a figyelmet.

Forrás: SzívSN

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra