Négy dolog, ami tudtunkon kívül megvédi a szívet

A szívbetegségek és a stroke a vezető halálokok között vannak a fejlett társadalmakban. Ezért fontos, hogy mindenki gondoskodjon szíve egészségéről, mert az úgynevezett nyugati életmódból fakadó kockázatok mindenkit érintenek.

Biztató, hogy a szívbetegségek és a stroke 80 százaléka megelőzhető életmódbeli változtatásokkal. Azt mindenki fújja, hogy több teljes kiőrlésű gabonából készült ételt kell fogyasztani, rendszeresen edzeni, mozogni kell, és nem szabad dohányozni. És vagy figyel az intelmekre, vagy nem. De mint kiderült, egy sor másik napi szokás is, amely védi a szívet. Íme egy kisebb csokorra való.

Elszánt fogápolás

A szakértők sem tudják pontosan, hogy mi okozza az összefüggést a száj és a fogak illetve a szív egészsége között, de végső soron a fogakon képződő lepedék előkészíti az artériákban lerakódó plakk kialakulását. Ez folyamat érszűkület vagy ismert latin nevén atherosclerosis kialakulásához vezethet. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyulladás ebben fontos tényező.

A szív- és érrendszeri betegségek a leggyakoribb halálokok közé tartoznak, és sokan hajlamosak azt hinni, hogy ezek a problémák elkerülhetetlenek, és az idősödéssel együtt járnak. Pedig nem! Kattintson! A gyulladásos ínybetegségek által kiváltott immunválasz hatással lehet az egész szervezetben zajló folyamatokra. „A gyulladás a magva a szívbetegségek kialakulásának” – szögezte le Martha Gulati, a University of Arizona kardiológus professzora. Szerinte már akár egy kisebb fogínygyulladás vagy foggyökérgyulladás is befolyásolhatja a szív-és érrendszert.

Csokoládéevés

Az elmúlt években komoly vita folyt róla, hogy a csokoládét lehet-e antioxidáns tulajdonságokat hordozó szuper ételnek tekinteni. A Heart folyóiratban ismertetett legújabb kutatások megerősítik, hogy a rendszeres csokoládéfogyasztás szerepet játszik a szív egészségének megőrzésében.

A vizsgálat több mint 20 ezer ember szokásait követte 11 éven keresztül. Az adatokból megállapították, a (tej vagy ét) csokoládé rendszeres fogyasztása mellett kevésbé valószínű, hogy szív- és érrendszeri betegség miatt következzen be a halál. Azaz most már egyértelmű, hogy a csoki nem csak finom, hanem hasznos is.

A rendszeres csokoládéfogyasztás szerepet játszik a szív egészségének megőrzésében.

Nevetés

A nevetés könnyít a hangulaton, ezért csökkenti a szív terhelését. A stressz miatt tartósan megfeszülő izmokat ellazítja, serkenti a szívet és a tüdőt, segíti a pihenést, és csökkenti a szervezet feszültségszintjét.

„A stressz szorosan kapcsolódik a szív egészségéhez sok szempontból. A stressz emeli a koleszterin szintjét és a vérnyomást, befolyásolja a testsúlyt, hat az élelmiszerek megválasztására, valamint az alvásra” – magyarázta Gulati professzor. A stressz hatására (és krónikusan magas kortizolszint következtében) nagyobb a kockázata a szívbetegségek kialakulásának. Időnként tehát lazítani kell, s a nevetés ebben rendkívül hatékony. Ehhez jó társaság kell, egy jó színház vagy mozi, egy jó könyv.

Alvás

Lehet, hogy csak vágyálom az ajánlott napi hét-nyolc órás alvás minden éjjel, de ez biztosan segít a szív regenerációjában. Nem számít a kor, az elegendő alvás elengedhetetlen. Bár az érvelés még itt sem teljesen egyértelmű, a kutatások azt igazolják, hogy az alváshiány drasztikusan növeli a szívinfarktus és a stroke kockázatát. Megfelelő alvás csökkentheti a betegségeket, növeli a koncentrációt, és felfrissíti a szívet.

A horkolás és az alvási apnoe (rövid ideig tartó lélegzéskimaradás alvás közben) a szívbetegség jelei lehetnek – mondja dr. Gulati. Továbbá szerinte az alvási apnoe magas vérnyomás, hízás, vagy nehéz fogyással is társul, ami előkészíti a stroke-t és a szívbetegségeket. Ezt az állapotot azonban jól lehet kezelni, és néha vissza is fordítható.

Forrás: Self

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra