A délutáni szunyókálás hihetetlen előnye

Egy felmérés szerint produktívabbak, akik szundítanak délutánonként.

Kétezer amerikai felnőtt részvételével végeztek egy felmérést, amelyben az emberek pihenési szokásait vizsgálták. Emellett azonban azt is megnézték, hogy milyen személyiségjegyek kapcsolhatók a "sziesztázni szerető", illetve a "nem szunyókáló" csoportba tartozókhoz. Az eredmények azt mutatták, hogy délutáni pihenést kedvelők nagyobb arányban vallották magukat produktívnak. A sziesztázni szeretők közül 93 százalék, a sziesztára nemet mondók közül pedig 85 százalék érzi magáénak ezt a jellemvonást.

délutáni pihenés, szundikálás, alvás, szieszta, produktivitás, személyiségjegyek, boldogság, magabiztosság
Produktívvá és magabiztossá tesz a szieszta. Fotó: Getty Images

Boldoggá tesz a szieszta

A délután szunyókálók ezen kívül boldogabbnak és magabiztosabbnak is érzik magukat. A sziesztaszeretők háromnegyede állította magáról, hogy karrierorientált, a nem szunyókálóknak pedig mindössze az 55 százaléka mondta magáról ugyanezt. De senki se gondolja, hogy a délután pihenőknek csak a szakmai előmenetelük számít: 83 százalékuk egészséges egyensúlyt tud fenntartani a hivatás és a magánélet között - szemben a nem szunyókálók 60 százalékával.

Így hat ránk a délutáni pihenés

Pótolja a délutáni pihenés az éjszakai alvást? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

A sziesztarajongók annyira szeretik a délutáni alvást, hogy 79 százalékuk a hobbik közé sorolja. A válaszadók több mint fele pedig még abba is belemenne, hogy csökkentsék a fizetését, ha cserébe a munkahelyükön is aludhatnak egyet délutánonként. Az alváspártiak 33 százaléka kipihentnek, 19 százaléka boldognak, 17 százaléka pedig energiával telinek érzi magát egy szemhunyásnyi pihenés után. Ugyanakkor a válaszadók 15 százaléka általában összezavarodva ébred, 12 százalék pedig azt sem tudja, hol van. A legnépszerűbb szundiidőpont 13:31, a legideálisabbnak tartott helyszín pedig egy 18,3 Celsius-fokos szoba .

A nem sziesztázók egyébként általában azért mondanak nemet a délutáni pihenésre , mert nem tudnak elég kényelmesen elhelyezkedni, vagy attól tartanak, hogy a nappali alvás után majd este nehezebben fognak tudni elaludni.

Forrás: nypost.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra