A hétvégi lustálkodás karcsúbbá tesz

Azok, akik tovább maradnak ágyban, 62 százalékkal kevésbé sóvárognak az ételek után - derül ki egy friss kutatásból, amelynek alapján feltételezik a szakértők, hogy a gyors szemmozgásos (REM) alvásszakasz felel az étvágy féken tartásáért.

A hétvégi lustálkodás nemcsak kipihentebbé varázsol, hanem karcsúbbá is - mutattak rá a Chicagói Egyetem szakértői a tíz elhízott ember bevonásával készült kísérlet nyomán. Már 90 percnyi lustálkodás is számít. A korábban lefekvők vagy később kelők étvágya 14 százalékkal csökkent, az sós vagy édes nassolnivalók utáni sóvárgásuk pedig 62 százalékkal.

Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy az alvási rutin egyszerű megváltoztatásával fel lehet venni a harcot a járványszerűen terjedő elhízás ellen. Korábbi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az alváshiány súlyproblémákhoz vezethet, részben azért, mert felborítja az étvágyért felelős hormonok egyensúlyát.

Alvásának adatait rögzítse naplóba a HáziPatika.com-on! A Chicagói Egyetem szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy az alvási szokások kismértékű megváltoztatása eredményezhet-e gyors változást a táplálkozási mintákban és a sóvárgásban. Összesen tíz túlsúlyos vagy elhízott férfit és nőt vettek górcső alá, akik mindannyian 21 és 40 év közöttiek voltak, s éjszakánként átlagosan legfeljebb 6,5 órát pihentek.

Az első héten a megszokott mintát kellett követniük, és kérdésekre válaszolniuk, hogy mennyire voltak éhesek, valamint milyen ételekre vágytak. A második héten 8-8,5 órára növelték az alvásmennyiséget. A résztvevők csuklóra helyezett mérőeszközt kaptak, ami rögzítette, mikor keltek fel, és naplózta a napi alvási szokásaikat .

Fogyókúra helyett lustálkodjon hétvégén

Az egészségtelen ételek iránti sóvárgásukat .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra