Ha kevesebb a konfliktus, jobban alszunk

A munkahely és a család közötti konfliktust kezelő terápiában részt vevő dolgozók sokkal jobban aludtak a terápiának köszönhetően.

"Ha a munkahelyen a családi életet támogató szupervízió (a leghatékonyabb szakmai személyiségfejlesztő módszer) kontrollálja a munkával töltött időt, a dolgozók többet és jobban alszanak" - foglalja össze a vizsgálataik eredményeit Dr. Ryan Olson, az oregoni egészségtudományi egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.

A vizsgálatban részt vevő dolgozók egy 3 hónapos úgynevezett intervenciós programon vettek részt, amelynek a célja a család és a munkahely konfliktusainak megelőzése, illetve csökkentése volt.

Sokak számára egyenértékű a szombat reggel az elnyújtott alvással. Egy új vizsgálat azonban kellemetlen hírekkel szolgál: minél tovább alszunk, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy elhízunk. Kattintson a folytatásért! A résztvevők között egy IT-vállalat véletlenszerűen kiválasztott menedzserei, illetve beosztottai szerepeltek. A kutatók az intervenciós program kezdetekor, a kezdete után egy évvel készítettek interjúkat a dolgozókkal, illetve az alvási szokásaikat , alvásuk minőségét és mennyiségét mérték aktigráfiával. Összesen 474 dolgozó adatait rögzítették a vizsgálat keretei között.

Az intervenciós program kezdete előtt a kutatók azt feltételezték, hogy a program hatására a dolgozók alvása javulni fog: mind az alvásidőt tekintve, mind pedig az álmatlanság mennyiségét nézve. A kutatók azt is feltételezték, hogy az alvás javulása majd annak lesz köszönhető, hogy a dolgozóknak sikerül lehatárolniuk a munkával töltött időt, ami pedig csökkenti a családi konfliktusaikat is.

A munkahely és a család közötti konfliktust kezelő terápiában részt vevő dolgozók sokkal jobban aludtak

Az eredmények szerint az álmatlanságban szenvedők tünetei ugyan nem enyhültek, de az intervenciós program résztvevői arról számoltak be, hogy jobban aludtak, és hetente átlagosan egy órával tudták növelni az alvásidejüket. "A vizsgálatunk bebizonyította, hogy az alvást egy olyan program is javíthatja, amelynek nincs közvetlen köze az alváshoz."

A vizsgálatot vezető kutatók elismerik, hogy az adatokat bővíteniük kellene ahhoz, hogy biztosabb összefüggéseket állíthassanak fel: a jövőben több kérdőívre, és több aktigráfiás vizsgálatra lesz szükség. Jelen vizsgálatban ugyanis egy-egy dolgozó alvását mindössze két alkalommal ellenőrizték az aktigráfiás vizsgálattal. A hiányosságok ellenére a szakértők megfontolandónak tartják az eredményeket.

A kutatók az eredményeiket a Sleep Health című szaklapban közölték; az eredményekről a Medical News Today is beszámolt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra