Sokkal rosszabbul hat ránk az alváshiány, mint gondoltuk

Rosszul aludtunk az éjszaka? Nem gond, mondjuk erre a legtöbben, legfeljebb erősebb kávét iszunk reggel és valahogy átküzdjük magunkat a napon. Svéd kutatók azonban azt állítják: sokkal rosszabbul hat ránk a kevés alvás, mint korábban gondoltuk.

Az alváshiány hatására módosulnak azok a génjeink, amelyek testünk belső órájáért felelősek. Ez pedig megváltoztathatja testhőmérsékletünket, étvágyunkat, sőt az agyműködésünket is.

Az Uppsala Egyetem kutatói Dr. Jonathan Cedernaes vezetésével 15 egészséges, átlagos testsúlyú férfit vizsgáltak. Megfigyelték őket normális mennyiségű alvás után, illetve olyan helyzetben is, amikor szándékosan ébren tartották őket. Eközben kontrollálták az ételbevitelt, a fényviszonyokat és a mozgási lehetőséget is (például amikor a férfiak nem alhattak, az ágyat is megvonták tőlük).

Már a két órával kevesebb alvás is nyomot hagy rajtunk: nemcsak fáradtak és zavartak leszünk, hanem öregebbnek is fogunk kinézni - bizonyította be egy kutatás. Kattintson tovább! Az ébren töltött fázisban apró szövetmintát is vettek a férfiaktól: a hasukon lévő zsírszövetből, illetve a csípőizmukból - azért ezekből, mert ennek a két szövetnek van köze az anyagcsere, illetve a vércukor szabályozásához. Emellett vérmintát vettek tőlük, valamint tesztelték inzulinérzékenységüket is.

Már egy éjszakányi alváskimaradás is koncentrálási gondokat okozhat

A szövetvizsgálat eredménye szerint a szervezetet szabályozó gének működése és időzítése teljesen megváltozott egy éjszakányi alváskihagyásnak köszönhetően. Az ébrenlét miatt ugyanis a DNS időzítésért és alvásért felelős pontjain kémiai változások történtek: ezek hatására a gének másként kapcsolnak ki vagy be, tehát máshogyan működnek. A svéd kutatók elmondták, ők az elsők, akik rámutattak arra, hogy ilyen kémiai jellegű, szakszóval élve epigenetikus változások történnek az alváskihagyást követően.

Az ilyen változások egyfajta anyagcsere-memóriaként működnek testünkben. Korábbi kutatások is azt bizonyították, hogy a váltott műszakban dolgozók, illetve a kettes típusú cukorbetegek szervezetében is megfigyelhetők ilyen epigenetikus változások. Ez pedig azt jelentheti, hogy bizonyos fajta ébrenléti minták olyan változásokat okozhatnak szövetgenomunkban, amelyek hosszabb időszakra megváltoztathatják anyagcserénket.

Forrás: www.dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra