Tippek alvászavarok ellen

Tízből legalább hat ember nem alszik eleget éjszakánként, sokáig forgolódik este vagy többször is felriad. Pedig az alvás nélkülözhetetlen a szervezetünk megfelelő működéséhez és az egészségünk megőrzéséhez.

Szerencsére, a legtöbb esetben a szokások, az életmód megváltoztatásával nagyszerűen lehet kezelni az alvászavarokat, illetve még kellemesebbé és pihentetőbbé tenni az éjszakákat. Természetesen, ha az alvászavarok régóta fennállnak és igen súlyosak, vagy annak ellenére vagyunk napközben fáradtak, kimerültek, ingerlékenyek, hogy „sokat” aludtunk, mindenképpen keressük fel az orvosunkat. Előfordulhat ugyanis, hogy súlyosabb betegség, például alvási apnoé (légzéskimaradás) áll az alvászavar hátterében.

A pihentető alváshoz megfelelő környezet szükséges

Rendezzük be úgy a hálószobánkat, hogy az megnyugtató és barátságos legyen. A hálóban lehetőleg ne legyen túl meleg, és lefekvés előtt alaposan szellőztessünk ki. Az ágyban lehetőleg már ne használjunk laptopot , táblagépet vagy okostelefont, a szakemberek szerint a képernyőkből áradó kékes fény megzavarja az alvásunkat. A megfelelő alváshoz szükséges az is, hogy a belső biológiai óránk "pontosan" járjon. Igyekezzünk tehát megakadályozni azt, hogy összezavarodjon, például minden este lehetőleg ugyanakkor térjünk nyugovóra és ugyanabban az időben keljünk is fel! A hétvégi lustálkodással sajnos éppen ellentétes hatást váltunk ki, mint szeretnénk, ezzel ugyanis nem tudjuk "bepótolni" a hét közben elmaradt alvást.

Az alvás nélkülözhetetlen a szervezetünk megfelelő működéséhez és az egészségünk megőrzéséhez.

Fontos az is, hogy elalvás előtt milyen ételeket fogyasztunk és melyeket kerüljük. Azt például mindenki tudja, hogy a kávé megzavarhatja az alvásunkat, de a teában, az energiaitalokban és a csokoládéban is van élénkítő koffein. A nehezen emészthető, zsíros, fűszeres ételektől is érdemes tartózkodni, ezek ugyanis gyomorpanaszokat okozhatnak, amelyek megzavarhatják az éjszakai pihenést. A "nyugtató" hatású, például fehérjében gazdag ételeket, vagy a banánt és a meggyet érdemes lehet este is fogyasztani. Ezekben ugyanis olyan vegyületek találhatók, melyek elősegítik az elalvást.

A gyógynövényeket is segítségül hívhatjuk, akár tea, akár rendszeres testmozgás nagyon fontos az alvás minőségének javításához, azonban a megerőltető sportolás felélénkít, ezért ezt lehetőleg ne időzítsük késő estére. Legalább három órával a lefekvés előtt fejezzük be a sportolást! Ne igyunk túl sok folyadékot lefekvés előtt, mert ennek az lehet a következménye, hogy éjjel többször is fel kell majd kelnünk. Természetesen, az állandó vizelési inger egyéb egészségügyi problémák tünete is lehet, ha tehát annak ellenére ébredünk éjjel pisilni, hogy nem ittunk este nagy mennyiséget, mindenképpen keressük fel a panasszal az orvosunkat.

Nagyon sok embernél a stressz, az aggodalmaskodás, a problémákon való rágódás okozza az alvászavarokat. Emiatt hánykolódnak álmatlanul az ágyban (még akkor is, ha nagyon fáradtak), és előfordulhat az is, hogy többször is felriadnak. Nagyszerű lehetőség az agyunk "kiürítésére" a naplóírás. Ha pedig folyton attól félünk, hogy elfelejtünk valamit, lefekvés előtt jegyezzük fel az elvégzendő feladatainkat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra