A koraszülött baba esélyei (2)

November 17. a koraszülöttek világnapja. Ezen a napon azt a hitet szeretnék erősíteni, hogy a koraszülöttekből is nagy valószínűséggel egészséges felnőttek lesznek - mondta a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülöttosztályának vezetője.

Ma van a koraszülöttek világnapja

Kocsis István közölte, az elmúlt öt évben a koraszülött-ellátás óriási fejlődésen ment keresztül Magyarországon, és sok szemléletbeli változás is történt. Például manapság már próbálják minimalizálni az olyan komoly intenzíves ellátásokat, mint amilyen a lélegeztetés vagy a katéterezés, mert ezek akár szövődményekhez is vezethetnek .

Emellett országszerte megújultak a koraszülöttosztályok, valamint sokkal inkább családközpontú lett az ellátás, egyre inkább bevonják a szülőket is a csecsemők ellátásába a kórházakban.

November 17, koraszülöttek világnapja, újszülött, csecsemő, szülés
November 17. a koraszülött babák világnapja

Fontos, hogy felzárkózzanak a koraszülött babák

Kiemelte, a koraszülöttek esetében nagyon fontos a korai fejlesztés ahhoz, hogy ezek a gyerekek felzárkózzanak a 40. hét körül született társaikhoz. A terhesség alatti minden elveszített hét ugyanis körülbelül öt százalékkal növeli a speciális nevelési igény szükségességét iskoláskorban - tette hozzá az osztályvezető.

8000 baba születik korábban Az igazgató szólt arról is, hogy Magyarországon évente mintegy nyolcezer gyerek jön koraszülöttként a világra, ezzel Magyarország a középmezőnyben van.

Rigó János, a Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója elmondta, a világnap alkalmából átadnak a klinikán egy úgynevezett laktációs helyiséget, "fejőszobát", ahol az anyák a tejüket le tudják fejni, így anyatejhez jutnak a koraszülöttek is .

2011 óta november 17-e a koraszülöttek világnapja, ezen a napon a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak, és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség az újszülött-halálozások vezető oka .

A koraszülött baba esélyei Az idő előtti születés túlélési esélyeit nagyban meghatározza, hogy milyen fázisban vannak a különböző szervrendszerek és az egyes működési folyamatok a koraszülött magzatnál. Emellett sok esetben egész életre kiható szövődményekkel is számolni kell. Ezekről és a koraszülés további hatásairól itt olvasaht bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra