Az ember szétválasztja
A válás a házasság felbontása. Nem egyszeri esemény, hanem hosszú folyamat, amely a válás fontolgatásától a válás utáni életvitel megszilárdulásáig tart. A válás valódi szándéka nem dől el könnyen. Hosszú út vezet az első mérlegeléstől a konkrét, mind a két fél által támogatott döntésig. Ha már semmiféle úton-módon nem melegíthető fel újra a családi tűzhely, nem marad más, mint a döntés: "elválunk".
Bármennyire rossz is egy házasság, a válás gondolata ijesztő. Mert szétzúzza a családi életet, komoly károkat okoz a szülők és a gyerekek viszonyában. Ráadásul nem is oldja meg a helyzetet egészében, csupán lehetőséget teremt bizonyos dolgok megoldására. Ezt a tényt a végső döntés meghozatala előtt fontos szem előtt tartani.
A válás utáni új helyzethez való alkalmazkodás sokak számára hosszú időt vesz igénybe. Ekkor zajlik az érzelmi leválás, a jogi és a gazdasági válás - hiszen egy háztartásból kettő lesz -, a szülő-gyermek és a társas kapcsolatok újjá- és átrendeződése.
A válási folyamat akkor tekinthető "lezártnak", ha kialakul az új helyzetnek megfelelő viszonylag stabil életvitel, és az ezzel összhangban lévő stabil identitás.
A válófélben levő párok számára az a legfontosabb, hogy foglalkozzanak a problémával, hogy megértsék, mi történik velük. A tapasztalatokból ugyanis tanulniuk kell. Ez sokkal hasznosabb, mint siratni saját sorsukat. A lelki feldolgozás segít, hogy tisztába jöjjenek önmagukkal, vágyaikkal, szükségleteikkel. Ezáltal szembesülhetnek leginkább azzal, mennyire ellentmondásosak érzelmeik.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Kötés és oldás
A kötés és oldás, egy-egy kapcsolat kialakítása, a szakítás, majd újabb kapcsolat létesítése hozzátartozik az emberi élethez. Az oldást, az elválást mindig veszteségként éljük meg. Mindig, újra meg újra el kell válnunk valakitől vagy valamitől: a gyermekeinktől, egy-egy életszakasztól, munkahelytől, lakástól, az eszméinktől. Ha elveszítünk valamit, ami fontos szerepet játszott az életünkben, akkor többé-kevésbé érzékelhető identitászavarba kerülünk. Ez azonban jelenti azt is, hogy új öneszmélésre van szükségünk, mert új élethelyzetbe jutottunk, és itt kell újra megtalálnunk a helyünket.
Verena Kast - neves svájci pszichoterapeuta - a gyász fogalmát kiterjesztette különböző váláshelyzetekre is. Azoknak az embereknek az elválási folyamatára, akiket nem a halál választ el egymástól. Véleménye szerint minden válás gyászmunkát követel; és mint veszteség, az önérzetünkben korlátoz bennünket, tehát valahogyan fel kell dolgoznunk.
Nem minden veszteséget kell persze hosszan és hevesen gyászolnunk, de minden tudatosan megélt válás hasonló módon zajlik le: először védekezünk az elválás gondolata ellen, és megpróbálunk nem tudomást venni róla. Ha ez már nem sikerül, olyan érzésekkel reagálunk, amelyekkel a veszteséget fejezzük ki: bánat, düh, aggodalom, önvád. Ha szabadjára engedjük az érzéseinket, és átadjuk magunkat nekik, ez azt eredményezi, hogy emlékeinkben újra átéljük mindazt, amit elveszítettünk. Ugyanakkor, ha bizonytalanul is, megjelenik lelki szemeink előtt a félelemmel várt jövő körvonalai. Ezután az "emlékezet-munka" után jutunk abba a helyzetbe, hogy tekintetünket ismét a jövőre irányíthatjuk, a veszteséget elfogadjuk, és megpróbáljuk beilleszteni további életünkbe mindazt, amit a megszakadt kapcsolat jelentett számunkra, és ami a válás ellenére továbbra is él, és hat ránk, ha akarjuk, ha nem.
Menni vagy maradni
A válást többnyire nehéz, hosszú döntési folyamat előzi meg. Ezen a döntési folyamaton belül egy ellentétes irányú mozgás figyelhető meg: hol a válás irányában teszünk lépéseket, hol a megszakadt kapcsolathoz való visszatérés irányában. A mozgás pillanatnyi irányát az szabja meg, hogy a válás iránti vágy erősebb-e bennünk, vagy a magunkra maradástól való félelem. Mint minden gyászolási folyamatnál, a döntésre jutás, és az ehhez kapcsolódó megkönnyebbülés rövid szakasza után a kaotikus érzelmek megnyilvánulásának a fázisa következik, amelynek összetevői a félelem, a düh, a harag és a bosszúvágy lehetnek. A bosszúvágy és a bűntudat azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen szembenéznünk azzal a gyásszal, amit a megszakadt kapcsolat miatt érzünk. A kölcsönös vádaskodás a gyászfolyamat feldolgozásának és magának a gyásznak a megkerülése. A bűntudat feldolgozása minden gyászfolyamat elválaszthatatlan része. A váláshoz kapcsolódó gyász esetében azonban a bűntudat rendkívül markáns formában jelentkezik, annál erősebb, minél kevésbé fontoltuk meg a döntést.
Nem múlik el nyomtalanul
A bűntudattal való szembenézés, a magányosság elfogadása segítenek abban, hogy a gyász következő szakaszába jussunk, melyben megpróbálunk számot vetni azzal, hogy mit köszönhetünk a megszakadt kapcsolatnak, és mit kaptunk a partnertől. Amikor a megszakadt viszony lényegét próbáljuk a magunk számára meghatározni, két tipikus nehézség adódhat. Ha továbbra is leértékeljük a partnert, nem tudatosul bennünk az, hogy mi volt az, amit egykor vonzónak találtunk benne, milyen hatást váltott ki belőlünk a szeretetével, amit nem veszítettünk el vele együtt, mert az már a miénk. Ebben az esetben a partnerrel együtt a saját életünk egy időszakát is leértékeljük. Ha viszont ilyen helyzetben "idealizáljuk" a partnert, akkor nem találunk magyarázatot arra, hogy miért szakítottunk egy ilyen kiváló emberrel, vagy miért kellett megválnunk tőle. Mindezt akkor nagyon nehéz elviselni, ha valakit elhagytak, és az illető a bosszúvágyat nem tudja feláldozni. Ezek az emberek a megszakadt kapcsolat lényegét áldozzák fel ilyen módon, leértékelik életük egy szakaszát, de saját magukat is.
A válást is meg kell gyászolni
Ha valakit a halál választ el tőlünk, többnyire elfogadjuk, hogy gyászolnunk kell. A külvilág azonban nem sok megértést tanúsít a válás utáni gyászolási folyamat iránt, és magunk sem ismerjük fel feltétlenül ennek szükségességét.
Az egyik legnehezebb válási szituáció ez, mert úgy maradunk magunkra, hogy a partner nem hal meg, hanem minden elfogadható ok nélkül magunkra hagy bennünket, és ezért egész egyszerűen megcsaltnak érezzük magunkat. A szeretet megfogyatkozása többnyire azt sugallja nekünk, hogy kudarcot vallottunk az érzelmeinkkel és kapcsolatteremtő képességünkkel. Önérzetünket ez nagyon megviseli, mert nehezen tudjuk elfogadni, hogy az élethez a nyerés és a vesztés, a siker és a kudarc egyaránt hozzátartozik.
Nem könnyebb az a szituáció sem, ha nekünk kell meghozni a döntést, s ezért magunknak kell vállalni a felelősséget. Ez a döntés nagy hatással van a gyászmunkára.
A válás utáni gyászmunkánál újabb nehézség jelentkezik. Halál okozta veszteség esetén biztosak lehetünk abban, hogy az elvesztett személy nem fog visszatérni. Ha viszont olyan valakitől kell megválnunk, aki él, mindig van halvány remény arra, hogy az illető talán visszajön hozzánk. Az új élethelyzetet így nem keressük olyan radikálisan. Ez azonban azt eredményezheti, hogy megáll a válás folyamata, nem tudunk igazán elválni, és a váláshoz tartozó újrakezdésre sem vagyunk képesek.
Új gyökeret ereszteni
A gyász tulajdonképpen a társas kapcsolatban élő ember kényszerű visszarendeződése az egyéni életformára. Képszerűen kifejezve: "Vége a közös, egy tőről való növekedésnek, saját gyökeret kell ereszteni, saját törzset, saját koronát kell növeszteni." Minden embernek egyedül is helyt kell állnia. A költői hasonlat érzékelteti a gyásszal kapcsolatos legnagyobb problémát: az, aki veszteség-szituációban nem tud visszarendeződni az "egyedülálló" létformára, gyakran depresszióval reagál a veszteségre.
Válás közben megtapasztaljuk, hogy bár nagyon rossz egyedül maradni, ez még korántsem a vég, mert a magunkra maradás megadja nekünk annak az érzésnek a lehetőségét, hogy saját lábunkon is meg tudunk állni. Ezenkívül megtanuljuk azt is, hogy a bennünket ért veszteség nagyon fájdalmas ugyan, de túlélhető, és arra kényszerít, hogy szembenézzünk önmagunkkal és megváltozzunk.
Amikor a válás után mindkét partner maga mögött tudja a gyászmunkát és a fájdalom is elcsitult, többnyire mind a ketten eljutnak az egymással való kapcsolat új szintjére. Valójában ekkor is partnerei még egymásnak, mert bizonyos dolgokban közösen kell dönteniük, például akkor, ha közös gyerekeik vannak. Erre a szintre ritkán jutnak el, mert a válás okozta problémák feldolgozása nem történik meg, nem tudatosul bennünk, hogy milyen fontos a gyászfolyamat útját végigjárni, és milyen nehéz feladat ez.
A válást követő gyászolási folyamat, ha túljutottunk rajta, önállóbbá tesz bennünket:
"Ha képesek vagyunk gyászolni, és változásra készen élni, akkor végső soron teljesebben tudjuk vállalni az életet, mivel tudatosul bennünk, hogy minden válás túlélhető. Az élet vállalása pedig azt jelenti, hogy örülni is tudunk neki - a válások és búcsúzkodások ellenére is."
A válás és a gyermek
Hogy éli meg a válást egy gyermek, aki őszinteségével, és naivitásával még képtelen megérteni, miért is bántják egymást a szülei? Miért kell megütni valakit, akit szeretünk, és miért kell vele kiabálni? A szülők igyekeznek a gyermeket kirekeszteni a folyamatból, és sokszor arra hivatkozva, hogy még kicsik hozzá, nem magyarázzák el, miért is történik ez az egész. Sok gyerekben élethosszig tartó törés marad, s bár tudatosan talán nincsenek vele tisztában, ha ezt a problémát nem beszélik meg szakemberrel, szinte képtelenek lesznek felnőtt korukban az egészséges kapcsolatok kialakítására.
Az elvált szülők gyermekeinél többféle pszichés probléma is kialakulhat. Gyakori az önvádlás, a bűntudat érzése, úgy gondolják, ők okozták a problémát. Kialakulhat bennük egyfajta kettősség, melynek során a gyermek szereti, ugyanakkor el is utasítja magától a szüleit. A felborult életkörülmények miatt sokszor túlzott távolságot tartanak egyik vagy másik szülőtől, vagy éppen ellenkezőleg: már betegesen ragaszkodnak az egyik félhez. Gyakran csalódásként élik meg, amit szüleik tesznek.
Mindez megelőzhető lenne, ha a szülők elegendő magyarázattal látnák el gyermekeiket, vagy ha ez nem megy, akkor szakember segítségét kérnék. A mai válási statisztikák fényében súlyos társadalmi probléma, ha az elvált szülők nem képesek gyermekeik problémáját megoldani.
Ha nem marad más út, mint a válás, mindenképpen be kell vonni a gyermekeket az eseményekbe. Soha nem szabad őket tiltani a másik szülőtől (kivéve az indokolt eseteket). Érdemes felkeresni egy gyermekpszichológust, attól függetlenül, hogy a gyermek mutat-e magatartásbeli vagy fizikai változásokat, hiszen sok esetben csak felnőtt korban derül fény a válás által okozott lelki betegségekre, melyek gyermekkorban még könnyebben kezelhetők.
Forrás: Verena Kast: Kötés és oldás, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.
Legjobban: