Miért unjuk meg vendégeinket?

Hiába vártuk a látogatót, örülünk neki, azután lassan mégis elegünk lesz belőle. Miért alakul ez így? Mi történik az alatt a bizonyos három nap alatt?

A kényelmetlenségek a vendég megérkezésének pillanatától jelentkeznek, ám csak egy idő után kezdjük igazán kellemetlennek érezni őket. Miért? Nos, vendégünk eleinte valami annyira pozitívat nyújt nekünk, ami minden mást feledtet - írja a Mindennapi pszichológia.

A pletyka jótékony hatásai A pletyka igen rossz hírnévnek örvendett évszázadokon keresztül: rosszindulatú beszédnek tartották, amely aláássa mások jó hírnevét, és elfedi az igazságot. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint azonban előnyei is vannak. Kattintson! Gondoljunk csak bele, hogy önazonosságunkat többek között azzal határozzuk meg, hogy milyen rokoni és baráti közösségbe tartozunk. Egy kedves rokon vagy barát látogatása igazolja ilyen értelmű önmeghatározásunk érvényességét.

Másrészt egy rég nem látott vendéggel ki tudjuk tárgyalni a közös rokonok , barátok viselt dolgait, és ez szintén remek, hiszen amint az evolúciós pszichológia kimutatta, velünk született igény él bennünk az iránt, hogy tájékozódjunk az általunk ismert személyek magánélete felől.

A vendégeket is megelégelhetjük

A vendégeket is megelégelhetjük

Nevezhetjük ezt pletykaéhségnek is, de ez olyan kellemetlen kifejezés, mégis ki ismerné el, hogy az ő lelkében is élhet valami hasonló?

A baj csak az, hogy mindezek a nagyszerű élmények a látogatás elejére összpontosulnak. A vendég érkezése, a vele való foglalkozás dopaminzuhanyok sorozatát indíthatja el agyunkban. Csak hát az újdonság - a definíció szerint - hamar elmúlik; talán három nap valóban elegendő hozzá. Egyetlen reményünk, hogy ennyi idő alatt a vendégünk is megun bennünket.

Forrás: Mindennapi pszichológia

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra