Ritkább a családon belüli erőszak az együtt füvező pároknál

Egy pszichológiai felmérés eredményei szerint az együtt füvező heteroszexuális párok békésebben élnek egymás mellett.

A Psychology of Addictive Behaviors című szakfolyóiratban megjelent tanulmány eredményei szerint az ilyen pároknál kisebb a családon belüli erőszak kockázata. A kutatás során 634 házaspárt, közvetlenül az esküvőjük után kérdeztek arról, hogy hányszor történt erőszakos cselekmény az elmúlt egy év során, illetve, hogy a párok tagjai hányszor fogyasztottak marihuánát.

Nem orvosi drog Az EU legfelsőbb bírósága olyan ítéletet hozott, amely szerint a kannabisz hatásmechanizmusát utánzó dizájner drogok nem minősíthetők orvosi felhasználású szerekké. Tudjon meg többet, kattintson ! A kutatás következő szakaszában ugyanezt vizsgálták a párok első, második, negyedik, hetedik és kilencedik házassági évfordulója után. A kutatók óvatosan közelítették meg a témát, hogy ne tulajdonítsanak a marihuána és a kapcsolatok közti összefüggésnek nagyobb szerepet. Ennek ellenére, a füvező pároknál ritkább volt a családon belüli erőszak előfordulása.

"Elképzelhető - akárcsak a közösen alkoholizáló pároknál -, hogy a marihuánát fogyasztó párok tagjai számos közös értéken és baráti körön is osztoznak, ez pedig csökkentheti a konfliktus előfordulásának esélyét" - magyarázta Dr. Philip H. Smith, a kutatás vezetője, aki a Yale egyetem pszichiátriai karának munkatársa.

A kutatók szerint azok a nők, akik fogyasztottak marihuánát, ám korábban már volt példa esetükben arra, hogy bántalmazták a párjukat, jellemzően agresszívabb viselkedést mutattak a későbbiekben.

Az együtt füvező heteroszexuális párok békésebben élnek együtt

Az együtt füvező heteroszexuális párok békésebben élnek együtt

A vizsgálatot azért kezdeményezték, mert a marihuánával kapcsolatban gyakori érv, hogy csökkenti az agressziót és a konfliktusok számát. Emellett a gyakori füvezők esetében tompább érzelmi reakciókat figyeltek meg a fenyegetésekkel szemben, ami kevésbé agresszív viselkedést is eredményezett.

Dr. Smith elismerte, hogy a kutatók korlátozott mintával dolgoztak, ezért szeretné kiterjeszteni a kísérletet és végrehajtani alkoholfogyasztó párokkal, valamint olyanokkal, akik napi szinten fogyasztják a könnyű drogot .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra