Az "éjszakai bagoly" típusú emberek nagyobb valószínűséggel dohányoznak

Leszokás a dohányzásrólAz "éjszakai bagoly" típusú emberek nagyobb valószínűséggel dohányoznak, mint a korán fekvők és korán kelők, és nehezebb a leszokásuk is - állapították meg finn kutatók.

Az Addiction című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban harminc éven át követtek nyomon 23 ezer ikerpárt. A vizsgálat értékelésekor kiderült, hogy a magukat éjszakai bagoly típusúnak vallók körében több volt a dohányos, és nehezebben szoktak le szenvedélyükről.

Mint Ulla Broms kutatásvezető, a Helsinki Egyetem munkatársa elmondta, a nikotin stimulálószerként közrejátszhat abban, hogy tovább maradnak ébren a dohányosok, de inkább hajlanak arra a feltételezésre, hogy az esténként sokáig fennlévők könnyebben nyúlnak a cigaretta után.

Sokkoló képek a cigarettás dobozokon A szokásokban és a napirendben rejlő magyarázat lehet, hogy az éjszakai típusú emberek nagyobb eséllyel látogatják a bárokat és éttermeket, ahol a dohányzás bevett szokás, vagy legalábbis a legutóbbi időkig így volt.

A követéses tanulmányban 1958 előtt született finn ikrek vettek részt, akiket 1975-ben, 2981-ben és 1990-ben is kikérdeztek különféle szokásaikról. Broms csoportja a válaszokat elemezve megállapította, hogy 1975-ben az éjszakai bagoly típusú résztvevők 43, míg a korán kelők 27 százaléka volt aktív dohányos, 1990-ben pedig 35, illetve 21 százalék volt az arány. Az 1981-ben dohányzók köréből 1990-re 27 százalékkal kevesebben szoktak le a cigarettáról az éjszakai típusúak közül, mint a korán kelők csoportjából.

Animáció, képgaléria: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +10 °C

Hazánk nagy részén derült lesz az ég, a nyugati, északnyugati határszélen fordulhatnak elő felhős körzetek. Utóbbi tájakra hajnalban már zápor besodródhat. A keleties szél több helyen lengedezik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 5 és 11 fok között alakul, a szélárnyékos helyeken azonban ennél hidegebb is lehet, főként az északi völgyekben fagypont köré is hűlhet a levegő. Hiába erős lesz a napsugárzás, ma a hidegfrontra érzékenyek készüljenek!

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra