Az internetes játékok legnagyobb veszélye

A 2000-es évek eleje óta kezdtek el terjedni azok az internetes játékok, amelyek egyre agresszívebben vonzzák be a felhasználókat, és egyre nagyobb mértékben addiktívnek számítanak.

A világon eddig sehol nem dolgoztak ki állami szinten megoldást arra, hogy a fiatalok bizonyos életkor alatt ne vagy csak korlátozottan férhessenek hozzá internetes játékokhoz, holott pszichológusok szerint is bizonyított függőséget okozó hatásuk - írja az inforadio.hu.

Szűcs Péter, az IT-Café volt főszerkesztője a lapnak elmondta, hogy ezen a területen nincs konkrét szabályozás. Az agresszivitást, a káromkodást és az epilepszia okozásának veszélyét korlátozzák, és ezeket be is tartják a kiadók, de az addikcióra való hajlamot nem.

pszichológusok szerint is bizonyított a videójátékok függőség okozó hatása
Pszichológusok szerint is bizonyított a videojátékok függőséget okozó hatása

A szakértő szerint a szabályozást az államnak, illetve a különböző felügyeleti szerveknek, akár gyermekjóléti szerveknek kellene elvégezniük. Önszabályozásra azonban már van próbálkozás: egy kínai kiadó saját játékába építette bele, hogy a 12 év alatti felhasználó csak fél órát játszhat vele naponta, a 14 év alattit pedig két óra után kidobja a rendszer. Ugyanakkor nem érdeke a kiadónak, hogy saját magát blokkolja.

Magyarországon a Digitális Jólét Alapcsomag foglakozik a gyermekek védelmével, de a főként tájékoztatásra és szülő-, valamint pedagógusképzésekre épülő programelem nem kategorizál addikció szempontjából. A lap megkeresésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közölte, hogy nekik sem feladatuk a korlátozás, mert hatáskörük kizárólag a médiaigazgatási jogszabályok betartatására terjed ki, ez a problémakör pedig nem tartozik bele.

Egy canberrai pszichológia szakos PhD hallgató kutatásai szerint a videojátékok az alkoholhoz és a szerencsejátékhoz hasonló függőséget okozhatnak. Részletekért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra