Óvodásoknál kezdik a drogprevenciót

Az idei évi költségvetésből 318 millió forintot, jövőre pedig több mint félmilliárdot fordítanának kábítószerprevenciós feladatokra.

A Magyar Közlöny pénteki számában adta közre a kormány a 2017-2018-ra kidolgozott drogstratégiáját. A program feladataira az idei költségvetésben - a korábbi évek maradványelszámolása során - 318 millió forintot kell biztosítani, a jövő évi költségvetésben a kábítószerfogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatokra több mint félmilliárd forintot költenek.

A hazai drogfüggők számára vonatkozóan csak becslések vannak, amelyek szerint országos szinten 4-5 ezer rendszeres, problematikus, intravénás droghasználó lehet. Emellett az illegitim fogyasztók száma hétvégeken több százezer főre tehető. Az alábbi cikkünkben bővebben is foglalkoztunk ezzel a szenvedélybetegséggel.

Óvodás kortól kezdik a prevenciót

Az egészségfejlesztés és kábítószer-megelőzés rendszerének fejlesztése az óvodákra, iskolákra, gyermekvédelmi intézményekre, javítóintézetekre is kiterjed. A közlöny szerint a családok széles körű bevonása mellett a pedagógusok, mentálhigiénés és más szakemberek továbbképzésével kell segíteni a drogmegelőzési és -kezelési feladatok hatékony ellátását, továbbá támogatni kell a felsőoktatási hallgatóknak szóló egészségnevelési és sportszolgáltatási ismeretterjesztő anyagokat.

Jövőre több mint félmilliárd forintot fordítanának drogprevenciós feladatokra
Jövőre több mint félmilliárd forintot fordítanának drogprevenciós feladatokra

A kezelés, ellátás, felépülés rendszerének fejlesztése keretében a megelőzésre is nagy hangsúlyt fektetne a program. Javítanák a hozzáférést a veszélyeztetettek azonosítására alkalmas szűrővizsgálatokhoz, valamint a tanácsadásokhoz, továbbá intézkedési tervet dolgoznak ki a hátrányos helyzetű lakosság körében beazonosítható kábítószerhasználat visszaszorítása érdekében. Emellett támogatnák a már létrejött, gyermek- és fiatalkorúak addiktológiai ellátását szolgáló intézmények hatékony működését. Bővítenék a költségvetésből az egészségügyi és a szociális ellátórendszer szenvedélybeteg-ellátási szükségleteihez igazodó kapacitásokat, különös tekintettel a droghasználók kezelését szolgáló közösségi, "alacsony küszöbű és rehabilitációs ellátások fejlesztésére" - írták. A közlemény szerint az is fontos, hogy rendszeres időközönként biztosítsák az új pszichoaktív anyagokra vonatkozó szabályozás hatásvizsgálatát: ehhez új és modern műszerek vásárlása is szükséges.

A drogellenes stratégia az "emberi és társadalmi erőforrások mobilizálása" címen is meghatározott feladatokat. Ezek között említették, hogy folyamatosan támogatni kell a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok helyi szerepvállalását, illetve koordinációs tevékenységét. Biztosítani kell az új pszichoaktív anyagokhoz kapcsolódó információcserét, az úgynevezett korai jelzőrendszer informatikailag támogatott működését.

Ezen felül támogatni kell az addiktológiai ellátórendszerben dolgozó szakemberek képzését, továbbképzését, valamint segíteni kell a kábítószerprobléma kezelésében érintett, addiktológiai ismerettel nem rendelkező szakemberek "érzékenyítését", szakmai fejlődését, valamint a hazai és nemzetközi kábítószerügyi kutatási programokat. Kitértek továbbá arra is, hogy a biztonságos szórakozás feltételeinek megteremtése érdekében felül kell vizsgálni a szórakozóhelyekre, a vendéglátó-ipari egységekre vonatkozó szabályozást, továbbá támogatni kell a biztonságos szórakozás megteremtését célzó programokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra