A verés egyes esetekben jótékony hatású is lehet?

Egy új tanulmány azt állítja, hogy akinek néha lekevernek egyet-egyet a szülei, sikeresebbek lesznek, mint azok, akiket soha nem ütnek meg.

A kutatást Marjorie Gunnoe, a michigani Grand Rapidsban található Calvin College pszichológus professzora vezette. "A verés veszélyes eszköz, de bizonyos helyzetek bizony eléggé eldurvulnak ahhoz, hogy ehhez folyamodjunk. Természetesen nem minden esetben ezt a megoldást kell alkalmazni."

A tanulmány során felfedezték, hogy azok a gyerekek, akiket fizikailag fegyelmeztek hat éves korukig, jobban teljesítettek az iskolában, több önkéntes munkát végeztek, és inkább vágytak egyetemre, mint azok, akiket sosem ütöttek meg a szüleik. Csak azoknál jelentkeztek viselkedészavarok, akiket még kamaszként is rendszeresen fenyítettek testileg.

A tanulmányban 2 600 ember adatait dolgozták fel, akiknek a negyedrészét sosem ütötték meg a szülei. Gunnoe eredményeire az "Elrontott Generáció" című könyv szerzője, Aric Sigman pszichológus elmondta: "Bizarr elképzelés azt gondolni, hogy a szülők nagy többsége folyamatosan bünteti és pofozza gyerekét. Ha egy olyan szülő csap oda igazságosan, aki egyébként érzelmileg stabil és megfelelően viszonyul gyermekéhez, nem jelent veszélyt a társadalomra. A szülőkben meg kell bízni, hogy nem ököllel tesznek igazságot."

Gunnoe az eredményeket a Gyermekfejlesztési Kutatótársaság konferenciáján tette közzé.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra