Az ölelés csodás előnyei

Kevés annál jobb érzés van az ember életében, mint egy ölelés valamelyik szerettünktől. Az ölelés tulajdonképpen egyfajta terápia, hatására kényelmet, törődést, szeretetet, megértést és más elképesztően jó érzéseket élünk meg.

Hogy hat az ölelés a szervezetre?

Ezekkel a dolgokkal mindenki tisztában van, akit már valaha is megöleltek, de a testünk köré fonódó karok mögött sokkal több is van, méghozzá tudományosan bizonyítva. Egyesek úgy vélik, hogy az ölelés okozta pszichológiai változások és élmények azok, amik igazán élővé és emberré tesznek minket.

Kevés dolog tudja olyan jól ellazítani a test általában nagyon feszült izmait, mint egy alapos ölelés
Kevés dolog tudja olyan jól ellazítani a test általában nagyon feszült izmait, mint egy alapos ölelés

Először is, abban a pillanatban, hogy megölelünk valakit, máris megtettük az első lépést az idegrendszerük egyensúlyba hozásáért. A bőrben lévő apró, tojásforma érzékelők, az úgynevezett Vater-Pacini-testecskék közvetlenül az aggyal vannak kapcsolatban, ezek felelnek az érintés okozta érzetek továbbításáért. Mikor az egyik test a másikhoz ér, az idegrendszer paraszimpatikus része egyensúlyi állapotba kerül. Ez a pszichofiziológiai koherencia leginkább akkor jelentkezik, ha szenvedélyesen ölelünk meg valakit.

Valóban gyógyít az ölelés? Itt elolvashatja a választ!

Napjaink egyik legmakacsabb és legkellemetlenebb tünete a stressz , de egy ölelés akár azonnal csökkentheti a szervezet stressz-szintjét. Hatására ugyanis a testben keringő kortizol mennyisége drasztikusan lecsökken, az agyunk megnyugszik, és nem is gondolunk a stressz kiváltó okára.

Ráadásul az ölelés hatására a testben megugrik a jó hangulatért felelős szerotonin mennyisége, ami az önértékelést is megnöveli. A magányos, depressziós emberek esetében a szerotonin szintje általában nagyon alacsony, így az ölelés náluk akár életmentő is lehet.

Kevés dolog tudja olyan jól ellazítani a test - általában nagyon feszült - izmait, mint egy jó alapos ölelés. Aki arra vágyik, hogy testében feloldódjon minden feszültség, csak keressen valakit, akivel pár percig ölelkezni tud.

Mindezek mellett az ölelésnek van még egy elképesztő tulajdonsága. Képes csökkenteni a szívritmust , akár a felére is. A rengeteg szívproblémás beteg örülhet ennek a fontos jellemzőnek, amely képes megelőzni a komoly szívbetegségek kialakulását.

Forrás: www.higherperspectives.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra