Frusztráltak vagyunk és bizalmaskodunk

A munkavállalók döntő többsége jónak tartja a légkört munkahelyén, és úgy gondolja, van legalább egy olyan munkatársa, aki nyitott a bizalmasabb beszélgetésekre is.

A Profession.hu által végzett kutatásból kiderül, hogy a munkavállalók közel fele magánéleti problémák miatt frusztrált és rosszkedvű, de ez nem befolyásolja a munkavégzését. A kutatásában részt vevő 3310 munkavállaló 76 százaléka találja kellemesnek a légkört munkahelyén . Ezt a véleményt elsősorban a felsővezetők (99 százalék) osztják, míg a fizikai munkát végzők (17 százalék) rossz hangulatra panaszkodnak. A kutatásból kiderül az is, hogy minél kisebb egy cég, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az ott dolgozók jó munkahelyi légkörről számolnak be (30 fő alatt: 90 százalék, 30-100 fő: 87 százalék, 100-nál több fő: 84 százalék), de a kellemesnek ítélt környezetet elősegíti a kötetlen munkarend (90 százalék) is.

Feszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete? Válaszoljon az alábbi kérdésekre, és eredményei alapján javaslatokat kap arra vonatkozóan, hogyan tudna javítani a helyzeten. Kattintson ! Tízből négy munkatárs szerint munkatársai teljesen vagy inkább nyitottak a bizalmasabb, magánéleti beszélgetésekre, és mindössze tízből egy ember az, aki egyértelműen elzárkózik az ilyenfajta kapcsolattól. A megkérdezettek 14 százaléka alkalmanként több munkatársával is szokott magánéleti témáról beszélgetni, ez elsősorban a nőkre (16 százalék) és a 18-29 éves korosztályra (23 százalék) jellemző. Természetesen vannak olyan munkavállalók is (22 százalék), akik elmondásuk szerint soha nem osztanak meg bizalmas információt munkatársaikkal, ebbe a táborba tartoznak a férfiak (30 százalék), az 50-65 éves korosztály képviselői (26 százalék), az alapfokú végzettséggel rendelkezők (27 százalék), a fizikai munkát végzők (26 százalék) és a 30 főnél kisebb cégek dolgozói (27 százalék).

Teher a bizalmas kapcsolat?

A kutatásban részt vevők többségének (65 százalék) legalább egy olyan munkatársa van, aki magánéleti kérdésekben is hozzá fordul. Ez a bizalmaskodás 68 százalékuknak egyáltalán nem, 29 százalékuknak inkább nem okoz gondot és mindössze 3 százalékuk találja tehernek, ha valamelyik munkatársa hozzá fordul magánéleti problémáival. Gyakran megesik, hogy magánügyeinket telefonon intézzük munkahelyünkön, de ezt a megkérdezett munkavállalók 38 százaléka mindig, 44 százaléka pedig gyakran félrevonultan intézi, mindössze minden ötödik dolgozó beszél bizalmasan telefonon kollégái előtt, például az íróasztalánál ülve.

Tízből négy dolgozó szerint munkatársai teljesen vagy inkább nyitottak a bizalmasabb, magánéleti beszélgetésekre, és mindössze tízből egy ember az, aki egyértelműen elzárkózik

Frusztráltak vagyunk

A felmérésből kiderül az is, hogy magánéleti problémáinkat munkahelyünkön sem tudjuk leplezni, munkatársainkat viszont inkább látjuk frusztráltnak emiatt, mint saját magunkat. A megkérdezettek 22 százaléka szerint teljes mértékben vagy inkább jellemző saját magára, hogy magánéleti problémák miatt gondterhelten érkezik munkahelyére, ez az arány a 18-29 évesek (32 százalék), az alapfokú végzettségűek (26 százalék) és az államigazgatásban dolgozók (25 százalék) körében magasabb.

Jó hír azonban, hogy bár a megkérdezettek szerint a munkatársak közel fele (47 százalék) gyakran frusztrált és rosszkedvű magánéleti problémái miatt, ez nem befolyásolja a munkavégzését és nincs hatással a munkahelyi légkörre sem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra