Meglepő dolog javít a demencián

A zenének számtalan jótékony hatása ismert. Egy friss vizsgálat most kiderítette, hogy a dallamok demens betegeken is segíthetnek.

A zene ilyen hatással van a testünkre Számos kutatás bizonyította, hogy a zenehallgatás minden szempontból nagyon jót tesz - érdemes mindennap szánni rá egy kis időt, mert sokkal hasznosabb, mint gondolnánk. Részletekért olvassa el cikkünket .

100-300 milliszekundum - mindössze ennyi időre van szüksége az agyunknak, hogy felismerje egyik kedvenc zenénket. Mondanunk sem kell, hogy ez rendkívül gyors reakció, 100 milliszekundum ugyanis egyetlen másodpercnek felel meg. A vizsgálatot, mely során az említett szám megszületett, a UCL Ear Institute végezte, az eredményről pedig a Science Reports című lapban számoltak be.

A kísérletben részt vevő kiemelt csoport tíz főből, öt férfiből és öt nőből állt - mindannyian hoztak öt olyan számot, amelyet jól ismertek. A kutatók később kiválasztottak számukra egy-egy ismerős zenét , majd egy olyan dallamhoz párosították, ami valamilyen szempontból hasonlított rá, de az alanyok még soha nem hallották. Ezután 100 zenetöredéket hallgattattak meg velük (kevesebb mint egy másodpercnyi ideig játszották le a részleteket), a listán egyaránt szerepeltek a résztvevők számára ismerős és ismeretlen számok is. A kutatók elektro-enkefalográfos (EEG) képalkotói módszerrel rögzítették az agy elektromos aktivitását és a pupilla méretének változását, amely jelek pontosan megmutatták, mikor és hogyan történt meg (ha egyáltalán megtörtént) a felismerés pillanata.

Segíthet a demens betegeken

Bár a vizsgálat eredménye önmagában is érdekes, a tanulmány vezető szerzője, Maria Chait professzor szerint fontosabb célok elérését is segítheti. Úgy gondolja, ha jobban meg tudnák érteni a zene felismerési mechanizmusát, azzal hozzájárulhatnának a demenciában szenvedők állapotát javító új terápiák kidolgozásához. Kihangsúlyozta ugyanis, hogy a demens betegek memóriája minden egyéb károsodás ellenére ugyanúgy megőrzi a zenei emlékeket.

A zene jót tesz a demens betegeknek
A zene jót tesz a demens betegeknek. Fotó: iStock

Az egyéni zeneterápia lehet a kulcs

Chait célkitűzése összecseng annak a holland kutatásnak az eredményével, amely a Cochrane Database of Systematic Review-ban jelent meg. 14 országban végzett 22 vizsgálat adatait értékelték (1097 résztvevő), a metaanalízisbe pedig végül 21 vizsgálat 890 résztvevője került - mindannyian a demencia valamilyen típusában szenvedtek. A szakemberek arra jutottak, hogy a zeneterápia csökkenti a páciensek depressziós tüneteit, szorongását és viselkedési problémáit, ellenben javítja az életminőséget. A kutatás vezetője, Dr. Jenny T. van der Steen ugyanakkor rámutatott: az orvosoknak célszerű csoportos helyett egyénre szabott zeneterápiát alkalmazniuk, hiszen minden beteg más zenét szeret, így értelemszerűen más dalok is hatnak rájuk.

Forrás: medicalxpress.com ; otszonline.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra