Rosszul állítjuk át az órákat!

Egy kutatás szerint épp most, ősszel kellene előre állítani az órákat, hogy számos betegséget megelőzzünk!

Az elmúlt hétvégén az órák visszaállításakor nyertünk egy teljes órát, ahogyan minden évben. Ennek örülünk, pedig így a délutánok még rövidebbek lettek: egy órával korábban megy le a Nap, sokan haza sem érnek világosban. Brit kutatók egy nagy mintán végzett vizsgálatban azt találták, hogy a gyerekek testmozgására nincs jó hatássalaz órák visszaállítása – adott hírt a kutatásról a BBC.

A magyarok 85 százaléka eltörölné az óraátállítást egy online kutatás szerint, amelyben a megkérdezettek fele úgy nyilatkozott, hogy volt már konkrét problémája a félévente esedékes váltásból - itt tudhat meg többet! A vizsgálatban 23 000 gyerek szokásait térképezték fel, és azt találták, hogy a nyári napokon akár 15-20 százalékkal többet mozognak, mint a télieken. A felmérésben 5–16 éves korú gyerekek napi foglalatosságait vizsgálták összesen kilenc országban Nagy-Britanniától Ausztráliáig. A gyerekekre a fizikai aktivitásukat detektáló szerkezetet adtak; ez rögzítette az adatokat azzal kapcsolatban, hogy mennyit mozognak.

Ha tovább lenne világos, a gyerekek is többet mozognának

A nyári napokat tehát a gyerekek aktívabban töltik. Így a nappali fénynél eltölthető órák számának a növelése közegészségügyi szempontból is előnyös lehetne. Nagy-Britanniában már több ízben a parlament elé került az a javaslat, hogy a téli hónapokra nem vissza, hanem még egy órával előre kellene állítani az órákat – így növelve meg a délutánok világosságának idejét. A döntéshozók azonban mindeddig nem mentek bele a változtatásba.

A mostani vizsgálat alapján a kutatók kiszámították, hogy ha a javaslatok hatására októberben az órát nem vissza, hanem előre állítanánk egy órával, az plusz 200 órányi világosságot jelentene éves szinten. Ez pedig azt is jelentené, hogy a gyerekek éves szinten átlagosan többet mozognának: a mostani napi átlag 33 perc helyett 35 percet.

Sokan legyinthetnek erre, hogy az a két perc nem számít sokat. Dr. Anna Goodman, a kutatás egyik vezetője azonban azt mondja, nem olyan egyértelmű ez a gyerekek aktivitási szintjét tekintve. A gyerekek ugyanis a késődélutáni, kora esti órákban a leginkább aktívabbak – függetlenül attól, hogy hol élnek, milyenek a szociokulturális körülményeik, milyen az anyagi helyzetük, elhízottak-e. Így éppen az sokat számíthatna a téli hónapokban , ha a délutánok nyúlnának meg. Ez ugyanis minden gyerekre hatna, ami átfogóan befolyásolná a társadalom egészségét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra