Növényeket az irodába!

Az eddigi legnagyobb ilyen jellegű kutatás készítői szerint az üresnek és zöldmentesnek tervezett irodák alkalmazottai boldogabbak és produktívabbak lesznek, amikor munkahelyüket növényekkel gazdagítják.

A brit Exeteri Egyetem, a holland Gröningeni Egyetem és az ausztrál Queenslandi Egyetem a szakfolyóiratban megjelent nemzetközi tanulmánya az első olyan tudományos kutatás, amely a környezet zöldebbé tételének előnyeit bizonyítja.

Arra már korábban is volt bizonyíték, hogy például a zöldebb területre költözés javítja a mentális egészséget, a zöld területek pedig a nagyvárosokban javítják a lakók közérzetét, de ez az első alkalom, hogy a hatást hosszú távú kutatás keretében vizsgálták valós munkakörnyezetben.

A szakértők összehasonlították a „csupasz” és a „zöld” irodák hatását az alkalmazottak a levegő minőségével, koncentrációjával és a munkahelyi elégedettséggel kapcsolatos érzékelésére, illetve a termelékenység objektív mértékére. A kutatás néhány hónapig tartott két nagy kereskedelmi vállalat irodáiban Hollandiában és Nagy-Britanniában.

Boldogabbá tesznek az irodai növények

Az eredmények azt mutatták, hogy a csupasz irodák növényekkel való gazdagítása mindegyik tényezőre hatást gyakorolt, a produktivitást pedig 15 százalékkal növelte.

A kutatás ellentmond néhány modern üzleti elgondolásnak, melyek szerint az üres és csupasz irodák javítják a termelékenységet. Ezen elv égisze alatt több vállalat is üres és minimalista belső tereket tervezett irodáiban. „Eredményeink megkérdőjelezik azt az elterjedt elméletet, hogy a kevesebb néha több: a kevesebb néha egyszerűen kevesebb” – összegezte a tanulmány társszerzője, Alex Haslam, a Queenslandi Egyetem professzora.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra