Amikor a beteg kitalált tünetekről hazudozik

Biztosan ön is hallott már Münchausen báróról és szórakoztató, ám a valóságtól kissé elrugaszkodott történeteiről. A 18. században élt lódító báróról egy pszichiátriai betegséget is elneveztek.

A Münchausen-szindróma lényege, hogy a betegek kitalálnak maguknak valamilyen betegséget vagy tünetcsoportot, majd az egészségügynek is megpróbálják "eladni" annak érdekében, hogy foglalkozzanak velük, vizsgálatokat végezzenek rajtuk, kórházba kerülhessenek.

A Münchausen-szindrómát nem szabad összekeverni a hipochondriával . Előbbi esetében ugyanis nem a betegségtől való félelemről van szó, hanem arról, hogy az érintettek tünetekről és panaszokról hazudoznak, leleteket hamisítanak, és akár szándékosan elő is idézik magukon a tüneteket. Gyakori, hogy az érintetteknek korábban valamilyen kötődésük volt az egészségügyhöz, azon a területen dolgoztak, vagy korábban orvosok akartak lenni.

a betegek kitalálnak maguknak valamilyen betegséget vagy tünetcsoportot
A betegek kitalálnak maguknak valamilyen betegséget vagy tünetcsoportot

A Münchausen-szindróma okai

A hátterében általában vélt vagy valós szeretethiány, kisebbrendűségi érzés, elhanyagoltságérzés húzódik meg, de okozhatja depresszió vagy szorongás, különböző lelki problémák és személyiségzavarok is.

A Münchausen by proxy a Münchausen-szindróma kivetített formája, vagyis az érintett nem a saját állapotával, tüneteivel kapcsolatban hazudik az egészségügyi dolgozóknak, hanem egy hozzá közel álló személlyel, például gyermekével kapcsolatban. Enyhébb esetben a szülő csak hazudozik, vagyis valótlanul számol be például éjszakai fulladásról, hasmenésről, magas lázról vagy egyéb panaszokról. Súlyos esetekben a szülő aktívan részt is vesz gyereke megbetegítésében. Részletekért kattintson !

Előfordulása

Nincs pontos adat a Münchausen-szindróma előfordulásáról, a betegség látenciája rendkívül magas. A problémát sokszor maga az egészségügy sem ismeri fel. De az is gyakran megesik, hogy mikor esetleg kezdik felismerni, és jelzik is, akkor a beteg eltűnik az orvosok szeme elől. Innentől kezdve pedig az orvosok sem tudják biztosan megmondani, hogy Münchausen-szindrómával volt-e dolguk, vagy csak a beteg nem volt megelégedve az ellátással.

A Münchausen-szindróma kezelése

Mivel a szindrómában szenvedők általában rögtön eltűnnek, amikor az orvosok elkezdik pedzegetni a sztorijukat, a betegséget nagyon nehéz kezelni. Holott ezek a betegek pszichiáterre vagy pszichológusra szorulnának, amennyiben pedig a szindróma mögött depresszió vagy szorongás áll, kulcsfontosságú lenne az alapbetegség kezelése is. Sok esetben szükség lehet családterápiára is, különösen, ha a probléma eredete összefügg a beteg (vélt vagy valós) családon belüli háttérbe szorulásával.

A betegség tüneteiről és gyógyulási esélyeiről részletesen a Betegségek A-Z rovatunkban olvashat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra