Az egyik legbizarrabb betegség

Igen bizarr betegség a kivetített Münchausen-szindróma, amelynek drámai következményei lehetnek teljesen egészséges gyerekek számára is. Kis odafigyeléssel azonban még időben közbeléphetünk.

A Münchausen by proxy a Münchausen-szindróma kivetített formája, vagyis az érintett nem a saját állapotával, tüneteivel kapcsolatban hazudik az egészségügyi dolgozóknak, hanem egy hozzá közel álló személlyel kapcsolatban. Ez a személy rendszerint egy gyerek, akit az érintett - az esetek döntő többségében az anya - ellát vagy gondoz. Enyhébb esetben a szülő csak hazudozik, vagyis valótlanul számol be például éjszakai fulladásról, hasmenésről, magas lázról vagy egyéb panaszokról. Súlyos esetekben a szülő aktívan részt is vesz gyereke megbetegítésében.

Az ilyen szülők nem űzhetik a végtelenségig a hazudozást: ha a kicsik már elég idősek, maguk is elmondhatják az orvosoknak, hogy milyen panaszaik vannak vagy épp nincsenek, illetve azt is, ha anyjuk tesz velük olyasmit, ami miatt tüneteik lehetnek. Legrosszabb esetben viszont a gyerek halála vet véget a helyzetnek - de ez szerencsére nagyon ritka.

Enyhébb esetben csak hazudnak
Enyhébb esetben csak hazudnak

Az érintettek többsége vagy egyedülálló anya, vagy olyan családban élő nő, ahol az apa nem különösebben folyik bele a gyerekkel kapcsolatos ügyekbe. Jóval nehezebb meghatározni, hogy mi vezet a betegséghez, de a depresszió vagy az anya egészségügyi rendszerrel kapcsolatos negatív tapasztalatai is szóba jöhetnek.

A Münchausen by proxyt nem lehetetlen észrevenni, csak kell hozzá valaki, akinek a gyerek papírjait vizsgálva feltűnik, hogy az orvosok mindig leírják: a tüneteknek nincs pontos organikus oka. A szakértők az ügyek vizsgálatakor észreveszik azt is, hogy ilyenkor a szülő más szakorvoshoz kezdi hordani a gyereket, igazolható diagnózist viszont egyik esetben sem tudnak felállítani: a laborértékek hol negatívak, hol pozitívak, és a panaszok is változóak.

A Münchausen by proxyról részletes cikket olvashat Betegségek A-Z rovatunkban!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra