Az öngyilkosság előjelei a vérből is kimutathatók

Az öngyilkosok vérében bizonyos fehérjék szintje emelkedik, mielőtt rászánják magukat a cselekvésre - derül ki egy kisebb tanulmányból, amelynek szerzői remélik, hogy ezáltal a jövőben mérhetővé válhat a kockázat.

A sokat ígérő teszt megalkotása egyelőre nem a közeljövőben várható, a Molecular Psychiatry című szakfolyóirat internetes kiadásában közzétett eredmények szerint a vizsgálat óriási lépést jelent az ügyben.

Fehérjék árulják el az öngyilkossági szándékot

A kilenc bipoláris zavarban (mániás depresszió) szenvedő férfitől vett vérmintában a kutatóknak sikerült elkülöníteniük egy 41 darabból álló proteincsoportot, amely az öngyilkossági gondolatok fontolgatása esetén gyarapodást mutatott. Sőt ezen fehérjék némelyikének szintje magas volt abban a csoportban is, amelynek tagjai öngyilkosságot követtek el. Mindez felveti annak a lehetőségét, hogy a veszélyeztetett mentális betegek körében szűréssel csökkenthető a kockázat.

Az öngyilkosság az a cselekedet, amelyet akaratosan, közvetlenül és tudatosan követ el valaki annak érdekében, hogy kioltsa saját életét. Az öngyilkosság gondolata általában akkor fogalmazódik meg valakiben, amikor a lelki terhek felülkerekednek azokon a megküzdési stratégiákon és azokon az erőforrásokon, amelyekkel az egyén megpróbálja megoldani a problémáit. Ez a kétségbeesés annyira erős, hogy a halálvágy felülkerekedik minden olyan gondolaton, amely a család és a hozzátartozók érzéseit érinti. Bővebben ide kattintva olvashat! "Az orvostudomány jelenleg nem áll készen az öngyilkosság kockázatát kimutató teszt megalkotására" - tette hozzá Dr. Charles Luther, a New York-i Lenox Hill Kórház pszichiátriai osztályának vezetője, aki ennek ellenére érdekesnek találja az eredményeket, és objektív tesztelést javasol a témában. "A kockázat becslése azért rendkívül nehéz, mert csupán annyi támpontunk lehet hozzá, hogy megkérdezzük, mi jár az érintettek fejében" - magyarázta Dr. Luther.

Dr. Alexander Niculescu, az Indiana Orvosi Egyetem professzora szerint pedig félő, hogy a páciensek nem válaszolnak őszintén. "Nem akarják, hogy megbélyegezzék, vagy kórházba küldjék őket" - mondta a szerzőként közreműködő Dr. Niculescu, aki úgy nyilatkozott: az öngyilkosság szerencsére viszonylag ritka, évente egymilliós nagyságrendű világszerte.

Az amerikai orvoscsoport mérései statisztikai együttjárásra, nem pedig ok-okozati összefüggésre világítanak. A mérések alapján a SAT1 nevű fehérje szintje változott leginkább, amely a programozott sejthalálban érintett. Ez az a folyamat, amelynek során a károsodott sejtek gyakorlatilag öngyilkosok lesznek. A többi protein a gyulladással és a test stresszre adott válaszával áll kapcsolatban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra