Evészavar férfiaknál: mi az az inverz anorexia?

"Ahogy elkezdtem a testépítést, borzasztó nagy változáson mentem át: 58 kilóról két-három hónap alatt ilyen 75 kilóra fejlődtem" - nyilatkozza egy most már száz kiló feletti izomkolosszus, aki ha belenéz a tükörbe, még mindig elégedetlen.

Anorexia nervosa és annak férfi megfelelője

A főleg fiatal nők körében előforduló anorexia nervosa pszichés kórkép: testképzavar -kövérnek érzi magát, jóllehet, pont az ellenkezője -, mely evészavarral, nagyon kevés kalória bevitelével társul. Altruista magatartással, aszketikus ideálképpel jellemezhető, melyben az egyén fél. Fél a közelségtől, melegségtől. Elutasítja a testből fakadó minden igényt. Emellett erős a karcsúság ideálképének kialakítására tett törekvése, aminek létrejöttében nagy szerepet játszik a médiából sugárzó manökenkép, a kívánatosnak hirdetett Barbie baba-alkat stb.. A betegek uralkodni akarnak saját testük fölött, amely sajnos sokszor túl jól sikerül, és halálos kimenetellel ér véget.

Ennek férfi megfelelője az túlzott fehérjefogyasztás ) képében nyilvánul meg. Hangsúlyos szerepet kap a táplálkozás és testépítés. Egész életét izmai gyarapítására áldozza.

"Állandó harc és küzdelem"

Az inverz anorexia komoly, életet veszélyeztető evészavar, amely állandó evéssel és jelentős testtömeg gyarapodással jellemezhető. Főleg fiatal, 17-25 év közötti férfiaknál fordul elő, akik elutasítják az életkorhoz, testmagassághoz, testalkathoz, aktivitási szinthez tartozó normál testtömeget. Kifejezetten félnek a fogyástól, soványságtól, állandó gyengeségérzés, szigorú testépítő-edzés, testtömegre és testalkatra irányuló, extrém figyelem jellemezi őket. Lássuk, hogyan fogalmaz táplálkozásáról egy testépítő, egy mai, evészavarral küzdő "Toldi Miklós":

"Napi hat-hétszer eszem elég nagy mennyiséget, odafigyelek rá, hogy meglegyen az elegendő húsmennyiség, minőségi fehérje, viszek még be táplálék-kiegészítőket is, de azért nem vetem meg annyira a "szemetebb" kajákat sem, mint például a pizzát. Tulajdonképpen ez a testsúly-kilogrammonként ez a 3-4 g fehérjét kell ilyenkor bevinni. Ez azt jelenti, hogy ha mondjuk 90 kiló vagyok, ezért 320 g fehérjét kell fogyasztanom összesen hússal, táplálék-kiegészítővel, mindennel együtt. És hát borzasztó sok szénhidrátot. Ha már nem viszek be megfelelő mennyiséget, akkor már kezdek lefogyni, nem bírom tartani magam, tehát ez eléggé nehézkes. Ez egy állandó harc, küzdelem.

Szálkásítás időszakában drasztikus megvonás van, ez azt jelenti, hogy ezeket a szemét kajákat teljes egészében kitörlöm, és nagyon odafigyelek a zsírra, cukorra, sóra. Ez azt jelenti, hogy csak a nulla százalék zsírtartalmú joghurtokat fogyasztom, és teljesen kiiktatom a sót az étrendemből. Ezzel el lehet érni azt, hogy teljes egészében kemény lediétázott fizikumot érjek el."- árulja el titkait a hatalmas testű fiatal férfi.

Inverz anorexiánál hangsúlyos szerepet kap a táplálkozás és testépítés. Egész életét izmai gyarapítására áldozza.

Figyelj fel a tünetekre!

Az inverz anorexiát számos tünet jellemzi, amely feltűnő lehet a környezet (barátok, rokonok, ismerősök, iskolatársak) számára is. Az alábbiak tartoznak ide:

  • Nagymértékű testsúlynövekedés.
  • Kalóriaszámlálás, az élelmiszerek tüzetes vizsgálata zsírtartalom, energiatartalom szempontjából.
  • Bizonyos ételek kiemelt fogyasztása (pl. tejföl, csirkemell, protein shake, stb.).
  • Soványság gyakori hangoztatása.
  • Félelem a testi gyengeségtől.
  • A jóllakottság tagadása.
  • Szigorú testedzési program, figyelmen kívül hagyva az időjárást, fáradtságot, betegséget, sérülést stb.
  • Barátok és régi programok elutasítása.
  • Általánosságban a viselkedés és attitűd jelzi a testtömeg növekedést és ételkontrollt, amelyek mint fő tünetek jelennek meg.
  • Táplálék-kiegészítők rendszeres fogyasztása, melyek között sokszor nem megengedett, egészségkárosító készítmények (pl. tesztoszteron, növekedési hormon származékok) is szerepelhetnek.

Konditermi vizsgálódások

Korábban csak az izmoktól duzzadó férfiaké volt, ma viszont itt már más munka folyik: a megfelelő vázizomzat felépítése, alakunk tartós és hatékony formálása. Mi a "szokás" a teremben? A férfi test egy mesterséges kép, egy pszichikailag ellenálló konstrukció, mely sértetlenséget mutat, de ez valójában az önértékelés gyengeségének kompenzációja. (Alain M. Klein, 1993.)

1996-ban Dr. Fedor István vezetésével az egyik vidéki testépítő klub tagjaival végeztünk vizsgálatot. Arra kerestük a választ, hogy milyen indíttatásból kezdték el ezt a sportágat és vajon lehet-e párhuzamot találni a testépítők és az anorexia nervosás nők pszichológiai jellemzői - a testképzavar, evészavar, alexithymia (érzelmi kifejezőképesség zavara) - között.

A felmérésben szereplő személyek átlagéletkora 21 év, átlag testmagassága 177 cm, átlagos testtömege a testépítő program elején 64 kg, a program akkori állapotában 79,8 kg volt. A vizsgálat strukturált interjúra, nyílt és zárt kérdésekre, illetve saját informális beszélgetésekre, megfigyelésekre támaszkodott.

Az eredmények azt mutatták, hogy a sportolók 86 százalékát a "minél nagyobb test" kialakítása motiválta. 82 százalékuk vallotta magát túl soványnak edzésprogramjának kezdetén. A testépítők 80 százaléka volt elégedetlen a testével: lábát túl vékonynak, derekát túl vastagnak találta. "Minél nagyobb szeretnék lenni: 100-120 kg leszálkásítva"- hangzott sokak válasza.

Az eredményekből az is kitűnt, hogy mindannyian nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő táplálkozásra, 80 százalékuk különféle táplálék-kiegészítőt is alkalmaz, a súlyosan veszélyes szteroid készítmények használatát mindössze egy fő vallotta be.

Harmadrészt azt találtuk, hogy a vizsgált személyek 50 százaléka volt operatív gondolkodású, amire az utalt, hogy alig vagy egyáltalán nem használtak metakommunikációs eszközöket, rövid tőmondatokkal fejezték ki magukat, a szemkontaktust nem tartották. (James E. Loehr ezt a tünetegyüttest Clint Eastwood szindrómának nevezte el.)

Az anorexiás nőkre jellemző a szimbolikus gondolkodás teljes hiánya (kognitiv-affectiv zavar) és az érzelmi állapotnak testi érzésektől való elkülönítő-képesség hiánya. A testépítők 32 százalékánál volt ugyanez megfigyelhető.

A férfiak többsége tehát két okból építi testét: egyrészt esztétikai célból, azt szeretnék elérni vele, hogy felfigyeljenek rá a nők, másrészt, hogy óriási testük páncélként védje őket, adjon biztonságot és ezzel együtt hatalmat. Kétségtelen, hogy az anorexiás nők és a reverz- anorexiás testépítők nagy része között, ami pszichés jellemzőiket illeti, számos hasonlóságot fedezhetünk föl.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra