Fiataloknál nem hatnak az antidepresszánsok?

A tinédzsereknek megvannak a maguk lelki bajai, amelyeket olykor orvosnak kell kezelni. De a gyógyszerek, amelyeket adnak nekik, a legutóbbi kutatás szerint fabatkát sem érnek.

Hatástalan a súlyosan depressziós gyerekeknek és a tizenéveseknek felírt gyógyszerek többsége, néhány nem biztonságos, a hasznosságuk kutatási bizonyítékai pedig annyira silányak, hogy a tanulmány készítői szerint nem lehet tudni, van-e köztük olyan, amelyik működik és biztonságos is, írja az Index.hu az MTI-re hivatkozva.

A korábbi kutatásokat áttekintő, eddigi legátfogóbb tanulmány 14 antidepresszánst vizsgált meg. Úgy találták, egy van a szerek közül, amely hasznosnak tűnik. Az eredményeket a Lancet brit orvosi lap aktuális száma ismertette.

Nem használnak a gyógyszerek a depressziós fiataloknál

"Elkészítettük a gyógyszeres kezelések hierarchiáját, és egyetlen szert találtunk, amely a placebónál és más orvosságoknál hatásosabb" (ez triciklikus és tetraciklikus antidepresszívumoktól eltérő kémiai szerkezetű úgynevezett biciklikus antidepresszáns hatóanyag) – foglalta össze Andrea Cipriani, az Oxfordi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője, aki azt is hangsúlyozta, amit számos hivatalos irányelv: a gyógyszerfelírás előtt meg kell próbálni a pszicho- és a viselkedési terápiát is.

Lehet, hogy a boldogságbogyók javítanak az ember hangulatán, de hatásukra komoly problémák merülhetnek fel a szex terén. Részletek!

Cipriani és kollégái 34 gyógyszerkutatást elemeztek, ezekben több mint ötezer alany vett részt. A 34-ből 22 tesztet finanszíroztak gyógyszergyárak. A vizsgált kutatási eredmények minősége annyira silány volt, hogy a tudósok szerint ezek elégtelenek a páciensek kezelésének módosításához.

A feltárt hibák ellenére a szerzők mégis azt tanácsolják az orvosoknak, hogy ne habozzanak gyógyszert felírni a beteg gyereknek vagy tizenévesnek, ha az valóban szükséges.

A súlyos depresszió a fejlett országokban a 6-12 éves gyerekek 2,8 százalékánál, a 13-18 évesek 5,6 százalékánál lép fel. A kezelőorvosok azért vonakodnak felírni antidepresszánst ifjú pácienseiknek, mert vannak szerek, amelyek árthatnak az agy fejlődésének. Forrás: Index.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra